A Ferrari 28 éves pilótája pályafutása negyvenkettedik, az idei szezonban harmadik futamgyőzelmét aratta, a városállamban negyedszer nyert, és sorozatban hatodszor állhatott dobogóra Szingapúrban. A második helyen a Red Bullt vezető ausztrál Daniel Ricciardo végzett, a harmadik a szintén ferraris, finn Kimi Räikkönen lett. A világbajnoki címvédő és jelenleg is éllovas Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája feladta a versenyt.A rajtnál Vettel remekül jött el az élről, mögötte Ricciardo és Räikkönen haladt, a német a második körre már tetemes előnyre tett szert. A 13. körben Felipe Massa és Nico Hülkenberg szerencsés kimenetelű karambolja miatt bejött két körre a biztonsági autó, közben a kerékcseréknél a két mercedeses, Lewis Hamilton és Nico Rosberg megelőzte Danyiil Kvjatot, így feljött a negyedik és ötödik helyre.A 27. körben a kétszeres szingapúri győztes Hamilton váratlanul lelassult, és Rosberg, majd Kvjat is elment mellette. A váltóproblémákkal küszködő brit címvédő négy körrel később már csak a tizenhatodik helyen haladt, majd hamarosan, a 33. körben – az idei szezonban először – kiállni kényszerült.A 37. körben rövid időre ismét megjelent a biztonsági autó, mivel egy szurkoló bukkant fel a villanyfényes pálya szélén. A férfi egy darabig sétálgatott a kerítés mellett, majd kimászott. A feltorlódott élboly sorrendje továbbra is Vettel, Ricciardo, Räikkönen maradt.Nem sokkal a futam vége előtt két korábbi világbajnok, a mclarenes Fernando Alonso és Jenson Button is feladta a versenyt. Az élen már nem történt változás, Vettel magabiztosan szerezte meg pályafutása 42. futamgyőzelmét, ezzel megelőzte a legendás brazil Ayrton Sennát (41), és feljött az örökranglista harmadik helyére honfitársa, Michael Schumacher (91) és a francia Alain Prost (51) mögé.Legutóbb a 2013-as Spanyol Nagydíjon fordult elő, hogy két Ferrari-pilóta is a dobogóra állhatott.A szezon jövő hétvégén Szudzukában, a Japán Nagydíjjal folyatódik.
Orbán Viktor: Gratulálok, Márton Viviana! - fotó