A barátságos találkozó előkészületeiről tartott keddi sajtóbeszélgetésen elhangzott, hogy jelenleg a pénzügyi feltételekről folynak még a tárgyalások, de jó esély van arra, hogy október elején-közepén hivatalossá váljon az orosz együttes magyarországi fellépése.Az összecsapásra a tervek szerint február 9-én kerülne sor, a 2018-as pjongcsangi ötkarikás esemény selejtezőtornáját – amelyen a lengyel, a holland s egy előselejtezőből felkerült csapat lesz a válogatott ellenfele – február 11. és 14. között rendezik meg, szintén a Papp László Budapest Sportarénában.Georgij Kobjljanszkij, a KHL alelnöke azt mondta, a moszkvai együttes várhatóan a legerősebb összeállításában utazik Budapestre, s azért ők jönnek, mert a Szpartak egy Magyarországon és világszerte ismert márkanév, amely iránt nagyszámú közönség érdeklődik.Hozzátette, a Szpartak a tavalyi szezont pénzügyi okok miatt kénytelen volt kihagyni a KHL-ben, mostanra azonban újjászervezték, s bár nem kezdte jól az idényt – a 24. helyen áll a 28 csapatos bajnokságban –, az alelnök biztos abban, hogy az évad végén a legjobb 12 együttes között lesz.Kovács Zoltán, a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) főtitkára azt mondta, a Szpartak elleni mérkőzés nagyon jó erőfelmérő lesz a válogatottnak a selejtezőtorna előtt, valamint köszönetet mondott a Papp László Budapest Sportarénának az eddigi közreműködésért és a helyszín biztosításáért.Lak Tibor, a sportarénát üzemeltető cég vezetője hangsúlyozta, bíznak abban, hogy a pénzügyi feltételekkel kapcsolatban mielőbb megállapodás születik, s sor kerül a mérkőzésre, amelynek köszönhetően a sport visszatér a létesítménybe.A Szpartak Moszkva négyszer, 1962-ben, 1967-ben, 1969-ben és 1976-ban nyert bajnoki címet még a Szovjetunió ideje alatt, vezetőedzője most a játékosként a tengerentúli NHL-ben egy évtizedet légióskodó, világbajnok German Tyitov. A keretben szerepel többek között a legendás, kétszeres olimpiai és ötszörös világbajnok Vlagyimir Krutov fia, Alekszej.
A kormány megvédte volna a Római-partot az árvíztől, de Karácsonyék elutasították