Jókor volt jó helyen Berecz Anna, aki úgy döntött, félrerakja versenyzői pályafutását és klubjánál elvállal egy segédedzői állást. A 2010-es és 2014-es olimpián is induló alpesi síző az egyetem elvégzését követően diákvízummal még egy évig kint tud maradni Alaszkában, és mivel a csapata mellett ténykedő segédedző hamarosan anyai örömök elé néz, Berecz önkéntes alapon edzői munkát vállalt kinti klubjánál. Egyelőre a csapat körüli papírmunkával, szervezéssel, adminisztrációval van elfoglalva, de novemberben Coloradóban megkezdődnek a havas edzések, így hamarosan a pályán is helyt kell állnia trénerként.Az új munka egyben azt is jelenti, hogy Berecz Anna félrerakta a saját versenyzői pályafutását, de búcsúlevelét még nem írta meg.– A kiskapu nyitva még, hogy felkészülök egy vb-re vagy a következő téli olimpiára, de most úgy gondolom, nem valószínű, hogy belevágok, mert tudom, mennyi munkával kerültem oda a nagy világeseményekre. Nem akartam hivatalos levelet írni arról, hogy befejezem a versenyzést, mert nem szeretnék semmit kizárni. Azt is tudom, hogy a sí egy életstílus, gyerekkorom óta az életem szerves része, ezért a gondolata is elborzaszt, hogy abbahagyjam. Az előző szezonom nem sikerült jól, nem hoztam ki magamból azt, amire képes vagyok. Emiatt nem érzem jól magam – árulta el a Magyar Sí Szövetség honlapján Berecz, aki egy versenyen még biztosan elindul.Jövő áprilisban rendezik meg Alaszkában a rendkívül látványos és kalandos Artic Man versenyt, amelynek ő is részese szeretne lenni.
Dömötör Csaba Magyarék negyedik megfutamodásáról: Az EP-ben találkozunk!