A teljes út körülbelül nyolcvan napot vesz majd igénybe. Ebből várhatóan húsz napot ölel fel az első (Spanyolországtól a Kanári-szigetekig), hatvan napot pedig a második (Kanári-szigetektől Antiguáig) szakasz, tehát összesen 6500 kilométert tennének meg a Farfaraway –Túl az Óperencián! projekt keretében létrejött expedíció során. A sportolók október 11-én indulnak el Budapestről, a spanyolországi Huelvából pedig az időjárási viszonyokat is figyelembe véve kezdik meg útjukat.
Nem ez lesz a páros első rekordkísérlete: 2013. november 24-én is útra keltek, hogy teljesítsék ezt a távot, ám akkor – elsősorban technikai problémák miatt – Portugáliánál kénytelenek voltak megszakítani az expedíciót.
Megdöntötték a nonstop evezés világrekordját
A projekt Facebook-oldalán akkor azt írták: a víztisztító rendszer hibásodott meg elsőnek, pontosabban a probléma ott keletkezett, hogy a hajó fenekén lévő lyukon keresztül, ahol a szerkezet a tengervizet nyeri, a hullámzás és habzás miatt levegő került a rendszerbe, amit a gép nem tudott átdolgozni a folyamatos „levegőbuborék-utánpótlás” miatt. Mikor ezt tapasztalták, a part felé indultak. Az áramlás ugyanakkor azzal fenyegetett, hogy elhagyják az utolsó partszakaszt, a szembeszél miatt pedig nem közeledtek megfelelő ütemben, ezért úgy döntöttek, hogy a vontatást választják.
Egy ilyen út során ez abszolút benne van a pakliban – hangsúlyozta az MNO-nak Szabó Norbert Ádám. „Gondoljunk csak bele: ha Edison nem próbálkozott volna ezerszer a villanykörtével, még ma is gyertyával világítanánk. Csak az érhet el sikereket, aki nem adja fel a céljait, és ha padlóra kerül, talán nehezen, de újra talpra áll” – mondta a sportoló, hozzátéve: „a visszafordulás után sok mindent újra kellett gondolnunk és építenünk, de az, hogy feladjuk, soha nem volt opció”.
A 6,8 m hosszú, 95 cm széles, magyar szabadalmi eljárással készült, Kele nevet viselő páros kajak tervezője Réder Ákos, kivitelezője pedig Juhász György. A hajótest végén található egy 2,5 m-es kabin: a két sportoló itt tud majd pihenni, illetve itt helyezik el az összes felszerelésüket is. A hajónak kiemelhető tőkesúlya van, valamint 9 darab légszekrénye, melyek a kajak fenekén helyezkednek el.













