Úgy fest, az alma nem esett messze a fájától, és a Fury família újabb roppant tehetséges tagja lép ringbe a hétvégén, hogy a manchesteri gálán bebizonyítsa, a családban nem Tyson Fury az egyetlen, aki tud bokszolni. A 31 éves Andy Lee (34-2-1, 24 KO) persze nem akárki a szakmában, hiszen jelenleg ő a WBO középsúlyú világbajnoka, aki most éppen a veretlen Billy Joe Saunders (22-0, 12 KO) ellen szeretné megvédenie a címét. Rengetegen kíváncsiak erre az összecsapásra, amit eddig kétszer is elhalasztottak. Lee mindenesetre nem szeretne szájkaratéban sem elmaradni unokaöccsétől, és egyszerűen el sem tudja képzelni, hogy ne ő nyerjen szombat éjszaka.
– Hiába veretlen Saunders, hiába van neki egy minden hájjal megkent menedzsere Frank Warren személyében, ellenem ez kevés lesz. Nagyon veszélyesnek érzem magam, és ellenfelemet már az első pillanattól kezdve nyomás alá helyezem majd. Bármelyik pillanatban jöhet a mindent eldöntő ütésem, ami majd lekapcsolja nála a villanyt. A győztes meccset követően pedig nekiállok a címegyesítésnek, mert bebizonyítom, én vagyok a legjobb középsúlyú – jelentette ki „kellő szerénységgel” a BBC riporterének Andy Lee.
Nézzük, kik is a súlycsoport másik nagy szervezeteinek világbajnokai: Saul Alvarez (WBC) és Gennady Golovkin (WBA és IBF). Erre mondják azt, van az írnek önbizalma, bár Tyson Fury, az unokaöccs már bebizonyította, az ő családjuk nem beszél a levegőbe.