Egyre több sztár hagyja ki az olimpiát

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Sérülés, doppingvétség vagy a zikavírustól való félelem a távolmaradás fő oka.

B. Molnár László
2016. 07. 18. 12:40

– A kockázat túl magas, különösen azért, mert nő vagyok, s nem akarok lemondani a családalapítás lehetőségéről. Tisztában vagyok vele, hogy az olimpia kifejezetten fontos sportesemény, de önmagam miatt kellett ezt a döntést meghoznom – írta saját közösségi oldalán Simona Halep.

Ugyanakkor vannak sportágak, ahol a doppingbotrányok miatt nem egyéni sportolókat, hanem egész válogatottakat zártak ki az indulásból. Az egyik legjobban „fertőzött” sportág, a súlyemelés esetében a nemzetközi szövetség azokat az országokat 2016-ban legalább egy évre (így a riói olimpián való szerepléstől is) eltiltotta, amelyek a 2008-as és a 2012-es olimpián levett doppingminták ismételt vizsgálata után három vagy több pozitív mintát produkáltak. Az érintett országok között olyan korábbi sportági nagyhatalmak vannak, mint Bulgária, Oroszország, Kazahsztán és Fehéroroszország.

Sajnos a kajak-kenuban a magyar válogatott is érintett. Előbb Dudás Miklós, nemrég Dombvári Bence produkált pozitív mintát, így kiesett a riói csapatból. Hazánknak legalább lesz csapata az olimpián, nem úgy, mint a románoknak és a fehéroroszoknak. A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) ugyanis mindkét válogatottat eltiltotta, mert megítélése szerint ezeknél a csapatoknál szisztematikus a doppingolás. Áprilisban egy versenyen kívüli ellenőrzés során 11 román versenyző is fennakadt a doppingvizsgálaton, többségüknél a január elseje óta tiltólistás meldonium nevű szert mutatták ki. A belaruszoknál öt férfi versenyző követett el doppingvétséget. A románoknál a férfiak és a nők válogatottja is távol marad az olimpiától, a fehéroroszok kenus és kajakos férficsapatát érinti az eltiltás, a nőit nem. Így többek között nem lesz ott Rióban C2 1000 méteren a magyar Vasbányai Henrik–Mike Róbert kenus duó egyik legnagyobb riválisa, a fehérorosz testvérpár, Andrej és Alekszandr Bahdanovics.

Az olimpiai mezőny a különböző sérülések miatt is elveszített több világklasszist. Bokasérülése miatt nem áll rajthoz a nyári játékokon a magasugrás idei fedett pályás világbajnoka, illetve szabadtéri Európa-bajnoka, az olasz Gianmarco Tamberi, valamint a múlt héten kerékpározás közben kartörést szenvedett ötszörös világbajnok spanyol triatlonos, Alicia Garcia.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.