Sokan tartottak attól, hogy a GP3 és a GP2 után esetleg a F1-ben is rajtbalesettel kezdődik majd a futam, ám az átélt izgalmak ellenére nem törték össze egymást a versenyzők. Pedig az élen egy darabig kakaskodott egymással a rajtot remekül elkapó Lewis Hamilton (Mercedes) és Daniel Ricciardo (Red Bull) a pole pozícióból induló Nico Rosberggel (Mercedes), ám a harmadik kanyar után tisztázódtak az erőviszonyok, és Hamilton, Rosberg, Ricciardo sorrendben állt be a mezőny eleje. Hátrébb Fernando Alonso (McLaren) rajtolt el legszebb napjaira emlékeztetően, és az első kör végén a hatodik helyen száguldott.
Csapattársa, Jenson Button autója alig több mint három körig bírta, és a 8. helyen száguldó, majd hirtelen lelassuló brit mellett a teljes mezőny elhúzott. A McLaren hidraulikája rakoncátlankodott, ráadásul a mérnöke rádión olyan információkkal látta el 2009 világbajnokát, hogy annak végül be kellett büntetésből jönnie a bokszba. Mindenesetre már a futam első felében kiderült, a kétszeres Hungaroring-győztesnek nem a 2016-os magyar verseny lesz élete legszebb emléke.
Mindeközben Kimi Räikkönen (Ferrari) tartotta magát az ígéretéhez, és a rajt után a 15. helyre visszaeső finn begyújtotta a rakétáit, és valamivel a verseny felét követően már a 4. helyen száguldott, és ekkor még az sem tűnt elérhetetlennek a számára, hogy esetleg a dobogón zárjon, ugyanis remek tempóban közeledett Ricciardóra. Csapattársa, Sebastian Vettel szokása szerint sírt egy nagyot a rádióba – ezúttal Felipe Massára (Willimas) panaszkodott, hogy szerinte lassú a brazil –, majd rálépett a gázpedálra, és feljött Räikkönen mögé, aki az 50. körben letudta utolsó kerékcseréjét, és innentől kezdve csak a gázt kellett nyomnia. Sergio Péreznek nem volt ilyen gyors a szervizelése, ugyanis a csapata egyszerűen akkor kezdte kihozni a gumijait, amikor a mexikói pilóta már megérkezett a bokszához. Nem véletlenül őrjöngött a rádióban Pérez...
Az élen a helyzet maximum akkor változott egy rövid időre, amikor Hamilton kiállt új abroncsokért – ekkor a saját kerékcseréjéig Rosberg állt az élre –, ám azt már lehetett sejteni, ha a Mercedes háromszoros világbajnoka nem hibázik, megszerzi ötödik magyarországi futamgyőzelmét, és átveszi a vezetést az összetettben is. Rosberg azonban megpróbált ragaszkodni az összetett első helyéhez, és ennek megfelelően őrült tempóban száguldott a brit nyomába, aminek következtében az 53. körben utol is érte csapattársát. Jöhetett a türelemjáték kettejük között, mindeközben a Mercedes bokszában Toto Wolff sportigazgató azért imádkozott, a nagy akarásban nehogy megint kiüsse egymást két pilótája.