A Mercedes brit pilótájának ez volt pályafutása negyvenkilencedik futamgyőzelme, idén a hatodik. Németországban harmadik alkalommal nyert: 2008-ban ugyancsak Hockenheimben, 2011-ben pedig a Nürburgringen lett első.
Hamilton mögött a két Red Bull-pilóta ért célba, a második helyen a századik Formula 1-versenyét teljesítő ausztrál Daniel Ricciardo, harmadikként pedig a holland Max Verstappen.
Három büntetés változtatott az időmérő edzés végeredményén: Romain Grosjeant öt, Carlos Sainz Jr.-t három, Nico Hülkenberget pedig egy pozícióval sorolták hátrébb.
Az első helyről induló Nico Rosberg már az első kanyar előtt a negyedik pozícióba csúszott vissza – Hamilton mellett Verstappen és Ricciardo is elé került. Az első négy sorrendje az tizenkettedik körig, az első kerékcserékig nem változott, majd a visszatérésüket követő harmadik körben újra ők alkották az élbolyt. Ebben az időszakban Hamilton előnye már több mint 6 másodperc volt.
A középmezőny tagjai közül Carlos Sainz Jr. és Felipe Massa bokszkiállása is sokkal hosszabb volt a megszokottnál kisebb technikai problémák miatt, így elvesztették esélyüket a pontszerzésre.
A második kerékcserék után, a huszonkilencedik körben Rosberg sportszerűtlen megoldással előzte meg Verstappent, ezért 5 másodperces büntetést kapott. Hamarosan Ricciardo is lehagyta csapattársát – Verstappen tulajdonképpen elengedte az ausztrált, nem tanúsított semmiféle ellenállást.
A negyvenhatodik kört követően az élen autózó Hamilton előnye több mint 11 másodperc volt, mögötte a két Red Bull haladt. Rosberg a büntetése letöltése során 5 helyett 8 másodpercet állt a bokszutcában, de így is a negyedik pozícióba sorolt vissza, őt a két Ferrari, Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen követte.
A hajrában a 31 éves brit előnye 6 másodpercre csökkent, az eső is eleredt, az élmezőny sorrendje viszont már nem változott, Rosberg negyedik lett.
A világbajnoki szezon augusztus 28-án a Belga Nagydíjjal folytatódik.