Magyar szempontból is hozott újat a US Open második napja, hiszen egyrészt pályafutása során GS-viadalon egyéniben először kiemeltként szereplő Babos Tímea elképesztő meccsen, 162 perces küzdelem után 5:7, 6:3, 7:5 arányban legyőzte az osztrák Barbara Haast, így bejutott a második fordulóba, ahol a holland Hogenkamp lesz majd az ellenfele. A 23 éves soproni teniszező számára sorsolást is tartottak, így kiderült, hogy női párosban Jaroszlava Svedova oldalán a harmadik helyen emelték ki, és az első fordulóban egy szabadkártyás amerikai duóval, Catherine Bellisszel és Julia Boseruppul találkoznak. Az aktív játéktól most búcsúzó Eric Butorac párjaként vegyes párosban is pályára lép Babos – 2014-ben elődöntőig jutottak a Roland Garroson –, itt is ismert már az ellenfél: az amerikai Emina Bektas, Evan King kettős ellen kezdenek.
A nőknél természetesen a Williams-testvérek játszották a főszerepet, hiszen mindketten sikerrel vették az első meccsüket. A 22-szeres GS-győztes, első helyen kiemelt Serena 6:3, 6:3-ra verte azt az orosz Jekatyerina Makarovát, akit 2014-ben ugyanilyen arányban győzött le a torna elődöntőjében. Ugyanakkor a 36 éves nővére, Venus döbbenetes rekordot állított fel, hiszen a mostani US Open immár a 72. GS-viadal, amelyen pályára lép. Ő még 1997-ben, a Roland Garroson jelent meg először a négy nagy torna egyikén, és eddig hétszeres GS-bajnok egyesben, 14-szeres női párosban, valamint négyszeres olimpiai bajnok. Az amerikai klasszis alaposan megszenvedett az ukrán Katerina Kozlova ellen, de végül 6:2, 5:7, 6:4-re nyerni tudott a 6. helyen kiemelt Venus, aki 63 ki nem kényszerített hibát vétett a 162 percig tartó meccs alatt.
– A hibákról szólt ez a mai meccs, de a közönség sok mindenen átsegített. Remélem, javul a játékom, hiszen ha már rekorder lettem, szeretném igazán emlékezetessé tenni ezt a tornát – jelentette ki Venus Williams a torna hivatalos honlapján.
A férfiaknál nagyobb meglepetés nem történt, az esélyesebb teniszezők túlélték a New York-i premierjüket. A második kiemelt Andy Murray könnyed győzelemmel kezdett a cseh Lukás Rosol ellen (6:3, 6:2, 6:2), így az idén eddig valamennyi GS-tornán döntőbe jutó, és Wimbledonban győztes skót játékos megtette az első lépést negyedik Grand Slam-sikere felé. A riói olimpia döntőjében éppen Murray által legyőzött nagy visszatérő, a 2009-es US Open-bajnok argentin Juan Martín del Potro sem vacakolt sokat, szintén három szettben intézte el honfitársát, Diego Schwartzmant (6:4, 6:4, 7:6). Stan Wawrinka szettveszteség nélkül lépett át Fernando Verdascón (7:6, 6:4, 6:4), míg a 2014-es finalista japán Nisikori Kei játszmát veszített a 35 éves Benjamin Becker ellen (6:1, 6:1, 3:6, 6:3), aki annak idején egy bizonyos Andre Agassit búcsúztatott el az aktív játéktól, miután legyőzte őt a US Open harmadik fordulójában. A hazai nézők nagy bánatára kiesett az a Sam Querrey, aki idén Wimbledonban legyőzte Novak Djokovicot, ám most egy másik szerb, Janko Tipszarevic bosszút állt mindezért (7:6, 6:7, 6:3, 6:3).














