A Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) szerdai bejelentése szerint a nyolc évvel ezelőtt levett doppingminták újraelemzése mindhárom sportoló esetében pozitív eredményt hozott. A tesztek során bebizonyosodott, hogy mindannyian a növekedési hormon termelését serkentő, GHRP–2 elnevezésű szert használták, Liu mintájában pedig a stimuláns szibutramint is kimutatták.
A nők versenyében Csen Hszie-Hszia a 48 kilogrammosok súlycsoportjában, Liu Csun-hung a 69, Cao Lej pedig a 75 kilósok között lett aranyérmes a 2008-as olimpián.
Az IWF közleménye szerint további nyolc pekingi dobogós mintája is pozitív eredményt hozott az ismételt vizsgálatok során, az ő eredményeiket is törölték. Az orosz, kazah, azerbajdzsáni, ukrán és fehérorosz sportolók között van a jelenlegi világcsúcstartó Andrej Ribakov is, aki ezüstérmes lett 2008-ban.
További négy súlyemelő mintája lett pozitív azok közül, akik nem végeztek dobogós helyen Pekingben, tíz megbukott sportoló – köztük öt aranyérmes – nevét pedig már júniusban és júliusban nyilvánosságra hozta a nemzetközi szövetség. Ügyük végleges lezárásáig valamennyiük versenyzési jogát ideiglenesen felfüggesztették.
A 2012-es londoni olimpián levett doppingminták újraelemzése hat érmesnél, összesen pedig 11 sportolónál hozott pozitív eredményt az IWF júliusi bejelentése szerint.
A riói olimpia is hozott már doppingesetet a súlyemelőknél: a kirgiz Izzat Artikovot – aki a riói olimpia férfi 69 kilogrammos súlycsoportjában végzett harmadikként – tiltott teljesítményfokozó szer használata miatt fosztották meg bronzérmétől.