Lassan kezdett volna elülni a Max Verstappen belgiumi incidensei kapcsán kialakult vita, és mindenki az Olasz Nagydíj eseményeivel kezdett foglalkozni, de jött Bernie Ecclestone, és ismét követ dobott a nyugvónak tűnő vízbe. A Forma–1 kereskedelmi jogait birtokló brit milliárdos a Sky Sports-nak adott nyilatkozatában kifejtette, a sportágban az ostoba és óvatoskodó szabályok akadályozzák a pilótákat abban, hogy izgalmas csatákat vívhassanak egymással. Ecclestone ezzel kiállt Verstappen sokak által bírált vezetési stílusa mellett.
„Arra lenne szükségünk, hogy a versenyzők harcoljanak egymással, mint ahogy azt Max is teszi. Ezek az ostoba új szabályok azonban meggátolják őket ebben. Ne menj át a fehér vonalon, ne csináld ezt, ne csináld azt. Kezd a versenyt a rajtrács hátuljáról, mert kicseréltek egy elemet a motorodban. Ez mind őrültség, a nézők nem erre, hanem a test test elleni csatákra lennének kíváncsiak – közölte a 85 éves sportvezető, aki azt is elárulta, megvan a szerződés, így Monza továbbra is a versenynaptárban marad.
A Red Bull 18 éves holland pilótája Spában nem először akadt össze Kimi Räikkönennel (Ferrari), és kettejük csatájában a többség úgy véli, Verstappen nem mindig szabályos eszközökkel harcolt. Az ifjú titán meglehetősen felbőszülten fogadta a kritikákat, az egykori világbajnoknak, Jacques Villeneuve-nek például egyenesen azt üzente: ne szövegeljen, hiszen ő egy 2001-es manővere során megölt egy pályabírót az ausztrál nagydíjon.