Budapest rendezi a 2018-as birkózó-világbajnokságot

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A sportág csúcseseményének legutóbb 2013-ban volt házigazdája a magyar főváros.

MTI
2016. 09. 30. 11:05

Azt is jelezte, hogy a pályázati kiírást jövő héten hozzák nyilvánosságra, s onnantól két hét áll majd mindenkinek a rendelkezésére, hogy jelentkezzen. A szerződéseket hosszú távra, kettő plusz kettő évre kapják majd meg a nyertesek.

„A magyar szövetség szerződése december 31-én lejár minden válogatottedzővel. Január 1-jétől pedig már az új kapitányok jelölik ki azoknak a névsorát, akikkel újra szerződünk” – tette hozzá Németh Szilárd.

A sajtótájékoztatón az elnök átadta az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Varga Jánosnak azt a diplomát és érmet, mely a legendás versenyzőnek a sportági Hírességek Csarnokába való felvételéről tanúskodik. Az elismerést a magyar szövetség vezetői vették át Rio de Janeiroban, ahova Varga János orvosi javaslatra nem utazott el.

Amint elhangzott, a pénteki elnökségi ülésen a tagok döntöttek arról is, hogy a játékok bronzmeccsét bírói hibák sora miatt elveszítő Lőrincz Viktornak az MBSZ átutalja a harmadik és az ötödik helyezettnek járó állami jutalom közötti összeget, azaz tízmillió forintot. Németh Szilárd hangsúlyozta, a szövetség ezzel is szeretné jelezni, hogy bronzérmesnek tekinti a ceglédi kötöttfogásút.

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.