Újabb felemelő győzelmet aratott férfi kosárlabda-válogatottunk az Eb-selejtezőben, a hétvégén Londonban 88-80-ra győzte le a briteket, így négyből négy sikernél jár. Az Erzsébet királynőről elnevezett olimpia parkban a csapat az eddigi legnehezebb meccsét vívta, hiszen a házigazdák már tizenkét ponttal is vezettek a harmadik negyed elején (50-38), Stojan Ivkovic szövetségi kapitány időkérése viszont megváltoztatta a csata menetét.
– Ilyenkor már nem kell ordibálni, hanem sokkal inkább meg kell nyugtatni a játékosokat. Nagyon nagy volt a tét, és ez rányomta addig a bélyegét a csapatra – mondta a lapunknak és honlapunknak Stojan Ivkovic.
A Copper Box aréna 2500 nézője Hanga Ádámtól, Vojvoda Dávidtól és Ferencz Csabától is 18-18 pontot látott. Hanga a lepattanók megszerzésével és a gólpasszokkal klasszis statisztikát hozott össze (9 lepattanó, 8 gólpassz), Facebook-oldalán pedig a közönséget dicsérte.
„A mérkőzés felejthetetlen élmény volt számomra, hiszen nagyon úgy tűnik, hogy kisebb fajta történelmet tudunk írni ezzel a csapattal, és az utóbbi ötven év során második alkalommal tudjuk elérni, hogy a magyar válogatott kijusson egy Európa-bajnokságra! Ezen felül külön köszönet a Londonba elutazóknak, illetve az ott kint élő magyaroknak, akik valósággal belehajszoltak minket a győzelembe, nagyobb hátrányból felállva” – írta Hanga Ádám, a baszk Laboral idegenlégiósa, aki ma már az Euroliga egyik legjobb játékosának számít.
A magyar válogatott veretlenül vezeti a csoportját a britek és a macedónok előtt, és ha szerdán Luxemburgban győzni fog, kijut a 2017-es Európa-bajnokságra. Legutóbb 1999-ben sikerült az Eb-kvalifikáció, de Stojan Ivkovic úgy látja, az utolsó lépés is nehéz lesz.
A kapitány sajátos véleményét kedvenc edzőjéről, Mourinhóról, a magyar társadalomról és a mostani csapat erejéről a Magyar Nemzet keddi számában olvashatják.