Csütörtökön állt munkába a McLarennél a csapat új ügyvezető igazgatója, Jost Capito, és a német szakember már érkezése előtt bejelentette, mindenképpen szeretne lehetőséget adni az istálló harmadik versenyzőjének, az idén Bahreinben pontszerzőként debütáló Stoffel Vandoorne-nak.
– Szerintem Stoffel már elég érett a Forma–1-hez, és ezt már Bahreinben bizonyította is. Nagyon profin dolgozik, készen áll a nagy feladatokra – nyilatkozta az Auto Bild Motorsportnak a korábbi Volkswagen-főnök.
Ha ez igaz, akkor vagy Fernando Alonsónak vagy Jenson Buttonnak kitelik év végén az ideje. A két világbajnok közül vélhetően utóbbi helye inog, ugyanis neki csak 2016 végéig szól a szerződése. Mindenesetre a roppant népszerű Button nem esik kétségbe, hiszen egyrészt van máshonnan ajánlata – korábbi csapatánál, a Williamsnél tárt karokkal várják, feltéve, ha enged fizetési igényeiből –, másrészt egyáltalán nem akarja harc nélkül átadni a helyét a McLarennél sem.
– Talán most vezetek a legjobban. Évről évre többet várok el magamtól, és fizikálisan, valamint a vezetést tekintve is olyan jónak érzem magam, mint még soha. Élvezem a versenyzést, és elégedetté tesz, ha egy kétszeres világbajnokot legyőzve érek célba. Amíg tudom tartani az erőnlétemet, nincs gond. Ha a csapat akar engem, akkor nem megyek sehova. Ha még úgy érzem, ebben a sportágban akarok lenni, akkor nem fogok csak azért félreállni, mert másoknak kéne a hely. Nem hiszem, hogy lenne bárki is, aki ennél többre lenne képes az autóban. Ha nem kapok tőlük szerződést, akkor is lesz számomra egy Forma–1-es ülés 2017-re valahol máshol – közölte 2009 világbajnoka.
A McLaren vezetősége egyébként a hétvégi Olasz Nagydíj után kezdi meg a tárgyalásokat a jövő évi felállásról, és ígéreteik szerint szeptember végén nyilvánosságra hozzák a döntésüket.