Minden csapatnak az az álma, hogy hazai pályán érhessen fel a csúcsra. Nincs másként ez a Formula 1-ben sem, és a Mercedes istállónak most a hétvégén ez majdnem megadatik. A Lewis Hamilton és Nico Rosberg alkotta csapat ugyanis éppen az egyik főtámogatója, a Petronas otthonában, a maláj nagydíjon védheti meg a címét a konstruktőrök között. Ehhez pedig nem kell más az 538 ponttal élen álló német istállónak, mint az, hogy a két legnagyobb riválisa, a Red Bull ne hozzon rajta 7 pontnál többet, míg a Ferrari pilótái ne szerezzenek 22 egységgel többet náluk a hétvégén. Ez vélhetően nem földtől elrugaszkodott elképzelés, hiszen idén eddig 15 futamból 14-et megnyertek Hamiltonék, és ha most is valamelyik Mercedes-pilóta győzne, akkor a másiknak elég az újabb konstruktőri vb-címhez pontot szereznie.
„A malajziai hétvége több szempontból is nagyon fontos számunkra. Fantasztikus lenne nyerni a második otthonunkban, ezernyi barát és partnerünk, a Petronas előtt, így nincs is más célunk, mint ezt elérni. Természetesen jó volna kettős győzelemmel bebiztosítani a zsinórban harmadik vb-címünket, ám tudjuk, ez technikai sport, ahol bármi megtörténhet” – nyilatkozta az Autosport magazinnak Toto Wolff sportigazgató. Hozzátette: öt futammal a vége előtt még sosem sikerült konstruktőri világbajnokságot nyerniük, hiszen tavaly a 16., míg 2014-ben a 15. versenyen szerezték meg a vb-címet, ám akkor a mostanitól eltérően csak 19 nagydíj szerepelt a versenynaptárban.