– Szívszorító nap előtt állnak.
– Igen, minden esztendőben nehéz átélni ezt az időszakot, hiszen szakmailag és emberileg is meghatározó embereit veszítette el a klub. Ákosék olyan örökséget hagytak maguk mögött, amelyet kötelességünk ápolni, és bár az akkori csapatból ma már mindössze egy játékos van nálunk, Laklóth Anna, úgy látom, mindenki átérzi ennek a napnak a fontosságát. Sajnos abból a csapatból négy-öt ember a balesetből adódó testi-lelki sérülései miatt kénytelen volt abbahagyni a játékot. A legsúlyosabban Natasa Kovacevic sérült meg, aki tavaly protézissel visszatért a pályára a nevelőegyesülete, a Crvena zvezda színeiben, amelynek vezetőjeként tér most vissza Győrbe az emlékmérkőzésre – mondta Fűzy András, a klub társadalmi elnöke.
– A mérkőzés szünetében stratégiai megállapodást kötnek a szerb klubbal. Mit takar ez pontosan?
– Ezt a lehetőséget Natasa javasolta. Hogy miről is van szó? Szeretnénk, ha a két klub között folyamatos szakmai eszmecsere folyna, lehetőség lenne játékosok kölcsönbe adására, közös tornák, rendezvények megszervezésére. Kicsit olyan kapcsolat lenne ez, mint amilyen a testvérvárosok között szokott lenni.
– A holnapi tornára nem lesz belépő, azt kérik a szurkolóktól, hogy egy labdával érkezzenek a csarnokba.
– Nincs belépőjegy, a szurkolók a labdákat bedobják a pályára, s az összegyűlt játékszereket a győri óvodák között osztjuk szét. Ma pedig 14 óra 1 perckor debütál egy videoklip, a Mon Cheri együttes Angyalok Szárnyán című száma, amelyet Fűzy Ákos, Tapodi Péter és Balogh Gyula emlékére írtunk. A szám jogdíjából származó összeget az özvegyeknek ajánljuk fel. A hétvégén utánpótlás szinten is emlékezünk, hiszen a hagyományoknak megfelelően megrendezzük a Fűzy Ákos–Tapodi Péter-emléktornát az utánpótlás-korosztály számára.