A második helyről rajtoló német versenyzőnek ez volt idei hetedik, egyben pályafutása 21. futamgyőzelme. Ráadásul egy hete Spá-ban, és most Monzában is pályafutása első sikerét aratta. Az Olasz Nagydíjon ugyan az edzéseken még kikapott csapattársától, ám a futamon olyan magabiztosan aratott rajt-cél győzelmet, hogy az már szinte demoralizáló volt a többiek számára. Rosberg ezzel egyébként a 19 pontos hátrányából két futam alatt eltűntetett 17 egységet, így a két hét múlva sorra kerülő Szingapúri Nagydíjon már igencsak lőtávolon belülről üldözi Hamiltont.
Balesetmentes volt a rajt, de több pozíciócserét is hozott: az élről induló Hamilton az első kanyar után már csak a hatodik volt, ugyanis Rosberg, Vettel, Bottas és Ricciardo is megelőzte. A kerékcserék kezdetére két helyet javított a brit pilóta, az élen haladó Rosberg előnye pedig ekkor már több mint tíz másodperc volt. Az első boxkiállások után ugyanaz maradt az első négy sorrendje, mint előtte, de a Ferrari taktikájában két kerékcsere szerepelt, a Mercedesek viszont csak egy-egy alkalommal álltak ki, így Hamilton a második helyre került, Vettel és Räikkönen elé. Ebben a kvartettben a hajrá már nem hozott izgalmakat, mert túlságosan nagy volt az időkülönbség az autók között, Daniel Ricciardo viszont megelőzte Valtteri Bottast, és ezzel előrelépett az ötödik helyre.
„Egészen különleges ez a nap, hiszen végre sikerült nyernem Monzában. Biztos, hogy kiélvezem ezt a napot, hiszen rengeteg olasz barátom van. Köszönettel tartozom a rajongóknak, tényleg csodálatosak voltak. Minden a rajton múlt, ami nagyon jól sikerült, és meg is nyertem a versenyt. Nagyon jól érezem magam, és nyitott a küzdelem közöttem valamint Lewis között. Már izgatottan várom a következő futamokat” – jelentette ki Rosberg a pódiumon, ahol aztán meg is énekeltette a pályát már elfoglaló többezer tifosit.
Rosberg mögött csapattársa, a világbajnoki címvédő brit Lewis Hamilton lett a második, aki előbb magára vállalta a rossz rajtot, majd utána már igyekezett a felelősséget a mérnökére hárítani.














