Felszólalt a rendőrök által meggyilkolt afroamerikaiak ügyében minden idők legsikeresebb teniszezőnője, Serena Williams. A sportoló Martin Luther Kingre hivatkozva leszögezte: eljön az idő, amikor a hallgatás árulásnak tekinthető, ő pedig nem fog hallgatni.
A keddi Facebook-posztban Williams felidézte: megkérte 18 éves, fekete unokaöccsét, hogy vigye el a találkozóira, hogy ő utazás közben is tudja intézni telefonos ügyeit. Hirtelen az út mellett viszont rendőröket pillantott meg, és rögtön azon kezdett aggódni, rokona betartja-e a sebességkorlátozást, majd eszébe jutott egy videó, amelyben a nő a kocsiból nézi végig, hogy a rendőr lelövi a barátját. (Itt Philando Castile-ra gondolt, akinek társa szemtanúja volt a gyilkosságnak.) Azt is sajnálta már ekkor, hogy nem ő vezetett, és úgy vélte, sosem tudná megbocsátani magának, ha az unokaöccsével történne valami. „Ő olyan ártatlan” – szögezte le, hozzátéve, hogy épp úgy, miként „a többiek” voltak.
Williams nem érti, 2016-ban miért kell ezen gondolkoznia, és úgy látja, hosszú utat kell még megtenni. A polgárjogi harcost idézve leszögezte: nem szabad hallgatni, fel fogja emelni a szavát.
A teniszezőnő korábban is felemelte már szavát a rasszizmus és előítéletek ellen. Tavalyig, tizennégy éven keresztül bojkottált például egy Indian Wells-i tornát, ahol kifütyülték és lehurrogták őt még 19 évesen.
Augusztus végén az amerikai focista Colin Kaepernick okozott felzúdulást, amikor úgy döntött, nem áll fel a nemzeti himnusz alatt, ezzel is tiltakozva a feketék elnyomása és a rendőri erőszak ellen. LeBron James kosárlabdázó is arról beszélt: félti a gyermekei életét.