A Warriors sztárjai az előszezonban vívott, Los Angeles Lakers elleni meccsükön egyébként harminc másodperc alatt tulajdonképpen az egész ligának demonstrálták, hogy mire számíthatnak tőlük idén.
Curry hármast dob, ezután Durant blokkol, Curry passza után zsákol, majd Curry szerel, és végül Thompson szerez hárompontost. Félelmetes.
Itt van egy néhány perces varázslat instagrames videója, alább pedig a teljes meccs összefoglalója:
Az alapszakasz első meccsét ennek ellenére egészen sima, 129-100-as vereséggel kezdte a Warriors, bár az is tény, hogy az ellenfél a szezon előtti erősorrend (power ranking) harmadik helyére rangsorolt San Antonio Spurs volt. Van még hova csiszolódniuk a csapat sztárjainak, és az még továbbra is kérdés, hogy a két nagyobb labdaigényű játékos, Curry és Durant hogyan osztja meg egymás között a támadások végigjátszását, bár két ilyen kaliberű kosaras vélhetően meg fogja oldani ezt a feladatot.
A Keleti Főcsoport legjobbjának tartott, címvédő Cleveland Cavaliersről sem szabad megfeledkezni, ha a szezon végső esélyeseit vesszük számba, a szakma megint őket várja a főcsoport élére, vagyis a tavalyi nagydöntő megismétlődésére számítanak a legtöbben. LeBron James három megnyert és négy elveszített döntő után minden bizonnyal szeretné egalizálni a statisztikáját. Személyes célja lehet még, hogy megszerezze ötödik MVP címét, amivel beérhetné minden idők legjobbját, Michael Jordant.
A szezon nagy hiányzója – a visszavonult Bryant–Garnett–Duncan trió mellett – Chris Bosh lesz, aki nem kapott engedélyt a Miami Heat orvosi stábjától, mert vérrögöt találtak a tüdejében. A nemrégiben toronymagas esélyes floridai csapatból ráadásul a liga egyik legjobb dobóhátvédje, Dwyane Wade is távozott, méghozzá a Chicago Bullshoz, ahol a Boston korábbi nagyszerű irányítójával, Rajon Rondóval állhat össze.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!