A napokban hosszabbította meg szerződését az év elején megtalált klubjával, az Újpesttel Kapás Boglárka, aki a Forbes magazin egyik közelmúltbeli üzleti rendezvényén a múltról, a jelenről és a jövőről is igen határozott képet adott – mármint a sajátjáról.
„A legjobbamat úsztam, kihoztam magamból a maximumot, ezért is örültem nagyon a bronzéremnek” – fogalmazott olimpiai bronzúszását felidézve a 23 éves, közkedvelt sportoló. Éppen a csúcsteljesítmény miatt nem bánja azt, hogy olyan kevéssel maradt le az ezüstről, nem maradt benne egyetlen század sem.
A közvéleménnyel egyet nem értésben ő belül nem tulajdonít akkora jelentőséget az olimpiának mint rangnak, hiszen ugyanazok a versenyzők vannak a medencében, mint más világeseményeken. Kijelentését azonnal árnyalva azért hozzátette, egy-egy olimpiai eredményben nem négy év munkája van benne:
Kapás Boglárka
Debrecenben született 1993-ban. Olimpiai és vb-bronzérmes, ötszörös Európa-bajnok úszó. 24-szeres magyar bajnok.
„Négy év az az idő, amely két olimpia között eltelik, de egy-egy eredményben egy élet munkája van benne. Nekem tizenhat.”
Kapás medencén kívüli életét nővére, illetve sógora szervezi, ők bólintanak rá az interjúkra is, illetve felelnek a sportoló megjelenéseiért, nem hagyják, hogy „elcelebesedjen”. Élete és sportkarrierje fontos döntéseibe egyébként is mindig bevonta a családot.
Az olimpiai eredmények 41 millió forintot termeltek számára, de tiltakozik az ellen, hogy a pénzért úszna, egész egyszerűen élvezi.
Tudomásul veszi azt is, hogy az amerikai Katie Ledecky épp az ő számaiban tűnik most verhetetlennek, ennek tudatában is azt mondja viszont, hogy Tokióba, a 2020-as olimpiára az aranyért megy. Aztán viszont befejezi, és civil életére koncentrál. 27 évesen már negyedik ötkarikás játékán vesz részt, korábban azt nyilatkozta, hogy ha Budapest elnyeri a 2024-es rendezést, még folytathatja. Akkor sem volna még több 31-nél.