Kemény Dénest – akivel nemrég interjúztunk – tisztében további négy évre a szombati közgyűlés erősítette meg, ellenjelölt nélkül, nyílt szavazással. A küldöttek társelnöknek ismét Beck Györgyöt választották, a két alelnök pedig Vári Attila és a háromszoros olimpiai bajnok Molnár Tamás lett.
###HIRDETES###
A 12 tagú elnökségbe bekerült a férfiválogatott szövetségi kapitányi posztjáról a héten leköszönt, az év végeztével távozó Benedek Tibor is. Tagja lett a testületnek a szintén háromszoros olimpiai aranyérmes Biros Péter is.
Benedek Tibor, Biros Péter, Boros Tamás, Faragó Tamás, Gergely István, Hoffmann Tamás, Kovács István, Magyar József, Nyíri Zoltán, Pázmányi Gábor, Szívós István, Tóth Sándor
Az új elnökség a közgyűlést követően megtartott első ülésén Hesz Mátét főtitkárnak, a tisztet eddig betöltő Nemcsik Balázst pedig ügyvezetőnek választotta. A szövetség honlapjának beszámolója szerint a férfi szövetségi kapitányi poszttal kapcsolatban a testület úgy határozott, hogy következő, várhatóan novemberi ülésén dönti el, milyen szisztéma szerint választja ki a válogatott szakvezetőjét – vagyis kijelöl-e valakit, vagy pályázatot ír ki a tisztségre.
###HIRDETES2###