Kikapott a Fradi és a Vidi, győzött a Vasas

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A címvédőt idegenben verték.

MNO
2016. 10. 15. 19:31

Megosztozott a pontokon a Budapest Honvéd és a vendég Újpest; az 1-1-es döntetlen után a két csapat továbbra is az ötödik, illetve hatodik helyen tanyázik a tabellán, a Honvéd két ponttal előzi meg fővárosi riválisát.

Kevés eseményt hozott az első félidő. A játékot a Honvéd próbálta irányítani, ám a lila-fehérek védelmét nem tudta feltörni a hazai csapat, mint ahogy az Újpest szórványos támadásai sem jártak eredménnyel.

A második játékrész elején Lázok ugrott ki a leshatárról, s lőtt gólt, így gyorsan előnyhöz jutottak a vendégek. A hazaiak ezt követően nagy energiát mozgósítottak a fordításért, Lanzafame gyönyörű szabadrúgásgóljával még a hajrá előtt egyenlítettek, ezt követően azonban már csak kisebb helyzetekig jutottak, s már a lila-fehérek sem találtak újra a kapuba.

Ötgólos mérkőzésen nyert a Vasas az MTK Budapest ellen. Az éllovas a bajnoki nyitányon – idegenben – is le tudta győzni fővárosi riválisát.

Eseménydús első félidőt láthatott a csaknem négyezer fős közönség, mindkét csapat lendületesen támadott, törekedett a gólszerzésre, ami ötször össze is jött. Az MTK kétszer is vezetett, de mindkétszer egyenlített a Vasas, amely végül előnnyel vonulhatott az öltözőbe.

A második játékrész sem volt unalmas, az MTK helyzeteket dolgozott ki, megpróbált egyenlíteni, miközben a Vasas sem adta fel a gólszerzés lehetőségét. A hazai csapat, amely emberhátrányban fejezte be a mérkőzést, győzelmével növelte előnyét a tabella élén.

A Paks hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Debrecennel. A tolnaiak ezzel a mezőnyben egyedüliként továbbra is veretlenek saját közönségük előtt, igaz, ez volt az ötödik döntetlenjük.

Komoly védelmi hibát követően a hazaiak gyorsan megszerezték a vezetést, így a Debrecen hamar rákényszerült arra, hogy jelentős energiákat mozgósítson az egyenlítés érdekében. A hajdúságiak ennek megfelelően mezőnyfölénybe kerültek, de nem tudták feltörni a hazai védelmet.

A Debrecenben a félidőben pályára lépett a nemrég szerződtetett, 81-szeres szlovák válogatott Robert Vittek, akinek két percre sem volt szüksége ahhoz, hogy góllal mutatkozzon be a magyar élvonalban.

A gyors egyenlítés után lendületbe jött a Debrecen, de a játékrész közepére újra kiegyenlítetté vált a játék. A hajrában mindkét csapat a győzelemre hajtott, közelebb ehhez a hazaiak álltak, de a csereként pályára lépett Jelena Richárd nagy helyzetben hibázott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.