A ROC-ot 2010 óta vezető Zsukov, aki az állami duma (alsóház) első elnökhelyettese, várhatóan decemberben jelenti be hivatalosan lemondását, ezzel elveszíti majd a helyét a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban (NOB) is.
Az ötkarikás sportágakkal foglalkozó Insidethegames.biz portálnak Vlagyimir Putyin államfő elmondta, egyeztetett Zsukovval, aki a parlamenti munkájára akar koncentrálni a jövőben. Oroszország elnöke úgy véli, azzal, hogy most kezdődik egy újabb olimpiai ciklus, a lehető legjobb pillanatban lehet váltani a ROC élén, ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy előbb egyeztetni fognak Thomas Bachhal, a NOB első emberével, mert semmiképpen nem szeretnék elveszíteni helyüket a nemzetközi bizottságban.
Sajtóértesülések szerint Zsukov posztjára Alekszandr Popov, az oroszok négyszeres olimpiai bajnok úszója az első számú esélyes.