Elődöntőbe jutottak Pótáék és Szudiék

A nőknél két magyar kettősért is lehetett szorítani pénteken délelőtt.

MTI
2017. 01. 20. 11:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nőknél két magyar kettősért is lehetett szorítani pénteken délelőtt. A második helyen kiemelt Póta, Ekholm páros egy spanyol riválist kapott a negyeddöntőben, s rendkívül simán, három szettben nyert, így készülhet a délutáni folytatásra, ahol a Bálint Bernadett, Nagyváradi Mercédesz kettőst búcsúztató tajvani duó lesz az ellenfele. A fiatal magyar kettős, amelytől már az is bravúr volt, hogy bekerült a legjobb nyolc közé, egy szettet tudott nyerni az ázsiai rivális ellen.

Tajvaniakkal csapott össze Ecseki és Szudi is, akik nem ijedtek meg a harmadikként rangsorolt Csen Csien-antól és Csuang Csi-jüantól, olyannyira, hogy meglepetésre még szettet sem engedélyeztek ellenfelüknek. Háromjátszmás győzelmük után délután már a döntős szereplésért csaphatnak majd össze egy cseh vagy brazil párossal.

A finálékat minden felnőttszámban az utolsó napon, vasárnap 14 órától tartják.

Eredmények

Női páros, negyeddöntő:

Póta Georgina, Matilda Ekholm (magyar, svéd) – Galia Dvorak, Maria Xiao (spanyol) 3-0 (6, 7, 8)

Lin Csia-hszüan, Lin Po-hszüan (tajvani) – Bálint Bernadett, Nagyváradi Mercédesz 3-1 (6, -9, 10, 5)

Férfipáros, negyeddöntő:

Ecseki Nándor, Szudi Ádám – Csen Csien-an, Csuang Csi-jüan (tajvani) 3-0 (7, 4, 8)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.