Kiállták az összes próbát

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az Eaton házaspár tökéletes pályafutás után vonult vissza.

Arday Attila
2017. 01. 12. 18:11

Brianne Theisen-Eaton a legutóbbi két világbajnokságon ezüstérmet nyert, akárcsak a három évvel ezelőtti fedett vb-n. A 2016-os év aztán mindent felülírt: a szezon elején otthon, Oregonban, férje szülővárosában, Portlandben Ashtonnal együtt fedett pályás világbajnok lett. A szezon végén jött a két riói érem, most januárban pedig a visszavonulás ideje mindkettőjük számára 29, illetve 28 évesen.

„Ahogy célba értem Rióban a 800 méter végén, mentálisan kimerültem – mondta Brianne közös honlapjukon. – Úgy éreztem, soha többé nem akarok még egy hétpróbát. Mindent megtettem, amit tudtam. Semmit sem tennék másképp, semmit sem tudnék jobban csinálni.”

###HIRDETES2###

Világverő szerelmesek

A sílövész Raphael Poirée és Liv Grete Skjelbreid Poirée a 2002-es Salt Lake City-i játékokon az első házaspár lett, amely különböző nemzeteket képviselve egyazon olimpián érmet nyert – ráadásul ugyanabban a sportágban. A francia férj egy ezüstöt és egy bronzot, norvég felesége két ezüstöt vitt haza – az otthonuk elsősorban Liv Grete norvégiai háza lett. Számukra az aranyév 2004 volt, az oberhofi világbajnokságon Raphaelnek háromszor, Liv Gretének négyszer szólt a himnusz. Legnagyobb közös sikerük Emma, Anna és Lena, vagyis az a három kislány, akik házasságuk gyümölcsei. Emma, a legidősebb 2003 januárjában született, egy évvel a tarolást hozó oberhofi vb előtt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.