Legyőzte az olaszokat a magyar válogatott

Ötméterespárbajban nyerték meg mérkőzésüket a női vízilabdázók.

MTI
2017. 01. 24. 21:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Szőnyi úti Laky Károly Uszodában rendezett meccsen a tavaly Európa-bajnok magyarok és a riói nyári olimpián ezüstérmes olaszok összecsapása vendégtalálattal indult, kevéssel később pedig már 0-2 állt az eredményjelzőn. Keszthelyi Rita szépített, 1-3 után pedig az öt újonc egyike, Szilágyi Dorottya talált be. Bíró Attila szövetségi kapitány tizenhárom fős alakulata, amely a múlt évben olimpiai negyedik csapat keretéhez képest több helyen változott, idei első tétmeccsén a második negyedben 2-4-ről egyenlített: a duplázó Szilágyi után Szücs Gabriella vette be távolról az olasz kaput. Ezt követően a nagyszünetig csak olasz gól esett (4-5).

A harmadik játékrész elején a vendégek bizonyultak pontosabbnak (4-7), és Csabai Dóra góljára is jött a válasz (5-8). Czigány Dóra zárkóztatta a magyar csapatot (6-8), majd – már a befejező nyolc percben – a harmadszor is eredményes Szilágyi jóvoltából 7-8-ra alakult az állás. 7-9-et követően Csabai tolta be a hálóba a labdát, 8-10-nél pedig Szücs célzott pontosan. Öt másodperccel a vége előtt az egyenlítés is sikerült Czigány révén, a vl-szabályok szerint pedig – mivel döntetlen nem lehet – következtek a büntetők.

Az ötmétereseket a vendéglátók lőtték jobban, így összesítésben 13-11-re győztek.

A magyar válogatott, amely első csoportmeccsén, november 29-én 16-6-ra nyert idegenben a csoport harmadik tagja, a francia együttes ellen, a következő körben ez utóbbi riválisát fogadja idehaza, február 21-én. A befejező mérkőzést április 19-én az olaszok otthonában vívja a magyar csapat, amely vezeti a csoportot.

A két európai hármasból az első helyezettek, valamint a jobb második jut a világliga júniusi szuperdöntőjébe.

A vl-ben a rendes játékidőben elért győzelem 3, a büntetőpárbajban kiharcolt siker 2 pontot ér, az ötméteresekkel alulmaradó csapatnak 1 pont jár.

###HIRDETES2###

Női világliga, európai selejtező, B csoport

Magyarország–Olaszország 13-11 (2-3, 2-2, 2-3, 4-2 – ötméteresekkel 3-1)

a magyar góldobók: Szilágyi 3, Csabai, Szücs, Czigány 2-2, Keszthelyi 1, büntetőből Bujka, Czigány és Szilágyi volt eredményes

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.