Versenyzési jogot kapott három orosz atléta

Az érintettek függetlenként indulhatnak.

MTI
2017. 02. 24. 12:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az IAAF közleménye szerint a rúdugró Anzselika Szidorova, a sprinter Krisztina Szivkova és a kalapácsvető Alekszej Szokirszkij kérelmét bírálta el a testület. A tagok egyhangú döntéssel támogatták mindhárom atléta beadványát.

A szövetség hangsúlyozza, hogy az érintettek függetlenként indulhatnak, és erről hamarosan minden versenyszervezőt értesít majd.

A mostani határozat egyben azt is jelenti, hogy az Európa-bajnok Szidorova és a váltóban Eb-bronzérmes Szivkova már a jövő heti fedettpályás Európa-bajnokságon, míg Szokirszkij a március közepén esedékes téli dobó Európa Kupán ott lehet a mezőnyben.

Az IAAF 2015 novemberében függesztette fel az orosz szövetséget, miután a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) a vizsgálata során arra a megállapításra jutott, hogy Oroszországban szisztematikus doppingolás zajlik. Döntésével egyúttal valamennyi orosz atléta nemzetközi versenyzési jogát is felfüggesztette.

Ezt a határozatot legutóbb február elején vizsgálta újra, és döntött annak fenntartásáról. Januárban ugyanakkor új feltételrendszert alakított ki azoknak az orosz versenyzőknek, akik indulni szeretnének nemzetközi viadalokon. Ennek érdekében az ország atlétáinak kérvényt kell benyújtaniuk ahhoz, hogy független színekben részt vehessenek a versenyeken.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.