Bettman borúlátó a téli olimpia előtt

Az NHL vezére szerint az észak-amerikai profiliga hokisai nem játszanak Pjongcsangban.

MTI
2017. 03. 22. 6:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A sportvezető a Reuters hírügynökségnek kedden elmondta, hogy február eleje óta nem tárgyaltak a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB) és a nemzetközi sportági szövetséggel (IIHF), s jelenleg nincs újabb időpont az egyeztetésre, így mindenkinek azt kell feltételeznie, hogy NHL-es hokisok nélkül rendezik majd meg a téli játékokat.

Bettman elmondta, a ligának óriási anyagi veszteséget jelent, hogy két és fél hétre leállítsa a bajnokságot a játékok miatt, ráadásul a sérülések veszélye is nagy, így szeretnének valamiféle kompenzációt kapni a NOB-tól és az IIHF-től. Ugyanakkor erre a másik oldal nem hajlandó, sőt a NOB a legutóbbi öt olimpiával ellentétben a dél-koreai játékokon már a jégkorongozók biztosítását és szállítási költségeit sem hajlandó állni. A liga vezetője szerint megoldásként azt is javasolták, hogy a NOB kezelje kiemelt olimpiai szponzorként az NHL-t a játékokon, ám a bizottság erre sem hajlandó.

„Ha nem értékelik a szereplésünket, akkor miért mennénk?” – tette fel a kérdést Bettman. Azt is elmondta, hogy a legutóbbi öt olimpia, amelyen ott voltak az NHL-es játékosok, a ligának nem hozott hasznot. „Februárról beszélünk, amikor az Egyesült Államokban nincs amerikaifutball és bézból sem, csak kosárlabda és jégkorong, s akkor mi egyszer csak eltűnünk az olimpia miatt” – fogalmazott.

A sportvezető úgy látja, a következő lépést mindenképpen a NOB-nak kell megtennie.

Az NHL az 1998-as olimpiára engedte el először a játékosait, s azóta minden játékokon szerepeltek a liga legjobbjai. Ám az egyeztetések általában – a nem tengerentúli események előtt – mindig nehézkesen mentek. Legutóbb, a 2014-es szocsi olimpiát megelőzően szintén sokáig úgy tűnt, hogy az NHL nem szünetel majd a játékok miatt, végül 2013 júliusában mégis sikerült megállapodást kötniük a feleknek.

A játékosok mindenesetre szeretnének ott lenni az ötkarikás tornán, Thomas Bach NOB-elnök korábbi szavai szerint a bizottság is ezt szeretné.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.