Elek Gábor: Felvállaltuk a pofonokat

Ambros Martín úgy érzi, az FTC formája alapján elégedettnek kell lennie a döntetlennel.

AA
2017. 03. 02. 10:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár nem az arany, hanem az ezüst volt a tétje a két magyar BL-csapat bajnoki rangadójának (a Győr simán vezet, az FTC a második helyért küzd az Érddel), egy Fradi–ETO így is telt házat vonz természetesen, amelyen a vendégcsapat is nyerni akar. Ez végül egyiküknek sem sikerült szerda este, 28-28-ra végeztek a felek, így egyik vezetőedző sem volt boldogtalan a meccs után. 

– Az első félidőben volt egy nagyon gyenge öt-nyolc percünk, amikor viszonylag szoros eredményről elhúzott négy góllal az ETO, a félidő végére az ő hibáiknak köszönhetően tudtunk visszakapaszkodni – mondta a népligeti csapat honlapja alapján Elek Gábor, az FTC trénere. – A fordulás után jól kezdtünk, csak kihagytuk a helyzeteket, és a vendégek átrohantak rajtunk. Akkor fordult meg újra a mérkőzés, amikor elkezdtük belőni a helyzeteinket.

Felvállaltuk a pofonokat, nagyon harcos, kemény meccs volt, de végig hittünk magunkban.

A világ egyik legjobb csapata ellen értünk el döntetlent, pedig sokáig a győriek kezében volt meccs, csak Bíró Blanka fantasztikus teljesítménye és a nyolcperces győri gólcsend hozott vissza bennünket. Szeretném kiemelni, hogy mennyire csapatként működtünk ma is – amikor bajban voltunk, akkor is egységesek maradtunk. A legjobb példa erre, ahogy a kispad viselkedett minden sikeres támadásbefejezés vagy jó védekezés után. Nagyon büszke vagyok a csapatomra, mert emberfelettit küzdött, annak külön örülök, hogy ilyen jól bírtuk a végjátékot. Szeretnénk ezen a szinten folytatni a tavaszunkat, és akkor talán még találkozhatunk néhányszor a Győrrel

Ambros Martín, az ETO szakvezetője hozzátette: 

– Látva a Fradi formáját az elmúlt hetekben, elégedettnek kell lennem a döntetlennel, még akkor is, ha győzelemre készültünk, és gyakorlatilag az egész mérkőzésen végig vezettünk.

Megvoltak a tiszta lehetőségeink a döntő periódusban, nem egy és nem is kettő,

de a második félidőben sokat hibáztunk, és ezeket a hibáinkat kőkeményen megbüntette az ellenfél. Elégedett vagyok a játékosok teljesítményével, hozzáállásával, be kell látni, nem egyszerű legyőzni a Ferencvárost.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.