Feszültségek a Dagály vízfelülete miatt

Hosszú Katinka klubja a teljes időre lefoglalta a Dagály kölyökmedencéjét, másik nagy bajnokunk klubja bajba került.

2017. 03. 08. 5:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Darnyi-klub szerint hajnali hattól este tízig végig az Iron növendékeié az új vízipalota kismedencéje, még akkor is, amikor délelőtt tizenegytől délután négy óráig gyakorlatilag üres. Hogy ezt miért csinálják, csinálhatják Katinka klubjánál, az olimpiai bajnok sajtósától próbáltuk megtudni.

„A Dagály uszoda megnyitásával mindenki arra számított, hogy a magyar úszósport kicsit fellélegzik, ezért költözött a közelmúltban Katinka és a válogatott többi tagja is a nyári világbajnokság helyszínére. Az említett idősávban pedig most szerveződik a babaúszás és a kisebbek csoportjai, illetve szerdán kezdődnek a szintfelmérők, azok is érintik ezt az időzónát” – magyarázta Tóth Fanni. Mint mondta, alkalmanként kihasználatlan medencére egyébként korábban is volt példa, éppen Darnyiék esetében, amikor a Komjádi uszodában volt foglalásuk, mégsem úszott senki – a megállapodás szerint a darnyisokon kívül sem.

A tények kedvéért rögzítsük: a mostani áldatlan állapotok miatt három hónapig tart a Darnyi-suli kényszerszünete.

Tóth Fanni tegnap több sajtóorgánumnak is elmondta, érthetetlen számukra, hogy miért ért felkészületlenül bárkit is a vízfelülethiány, ők már tavaly szeptember óta tervezték az úszáspedagógiai rövidprogramot, de vízfelület híján nem indították el, csak most. Lapunknak emellett kérdésre válaszolva – a kételyeket eloszlatandó – azt is elmondta, a két hónappal ezelőtti úszóelnökváltás előtt föl sem merült, kinek mi az egyéni érdeke, az összefogásban szereplő úszók kizárólag azt keresték, hogyan lehet kiszabadulni egy olyan helyzetből, amelyben a nemzetközi eredménykényszer alatt is erőn felül teljesítő sportolók és a szövetség irányítása képtelen együttműködni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.