Mérkőzés közben halt meg a Külker kapusa

Dian László György egy időkérés alkalmával nem tudott felállni a kispadról.

MNO
2017. 03. 20. 16:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elhunyt a Külker SC kézilabdakapusa, Dian László György a vasárnapi Híd-Unió Varánuszok–Külker SC Bp. 1/A bajnoki mérkőzésen.

A meccs 59. percében Dian László György egy időkérés alkalmával nem tudott felállni a kispadról, előrebukott és meghalt. A helyszínen lévő játékosok és résztvevők folyamatosan próbálták újraéleszteni a teremben rendelkezésre álló defibrillátor készülékkel a mentők kiérkezéséig, majd a kiérkező mentők is folytatták az újraélesztési kísérletet, de sajnos a sportoló életét nem sikerült megmenteni – írja honlapján a Budapesti Kézilabda Szövetség.

Lukács Géza csapatvezető elmondása szerint Dian László György a mérkőzés első félidejében védett, nem jelzett panaszt senki felé csapatból, mindenkit megdöbbentett a mérkőzés végén történt tragikus eset.

A Budapesti Kézilabda Szövetség osztozik a család és a csapat gyászában, egyben felhívja tagszervezeteit, hogy a soron következő bajnoki mérkőzésükön egy perces néma főhajtással emlékezzenek meg sporttársunkról.

Dian László György 1978. augusztus 2-án Szarvason született, 2015 januárja óta játszott heti rendszerességgel a Külker SC csapatában, kapusként.

A Híd-Unió Varánuszok csapata egy, a Facebook-oldalán közzétett videóval búcsúzik a sportolótól. „A Híd-Unió Sportegyesület mély fájdalommal fejezi ki együttérzését kézilabdacsapata 2017. március 19-én, a Külker SC elleni bajnoki mérkőzés 59. percében tragikus hirtelenséggel elhunyt Dian László György halála miatt. Megrendülten osztozunk ellenfelünk gyászában, őszinte részvétünket fejezzük ki az elhunyt hozzátartozói, barátai számára. Csapatunk a következő edzésén és mérkőzésén fekete gyászszalagot viselve, illetve egyperces gyászszünettel adózik sporttársunk emléke előtt” – írták.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.