Pofonegyszerű volt a képlet a csütörtöki meccsünk előtt a kijevi világbajnokságon. Ha megverjük a lengyeleket, mi álmodozhatunk tovább a feljutásról – persze ehhez több eredménynek is a mi szánk íze szerint kell alakulnia –, ha kikapunk, biztosan maradunk a divízió I-ben. Az emberelőnyöket leghatékonyabban kihasználó magyarok a hátrányokat leghatékonyabban kivédekező lengyelek ellen, az utóbbi években változatos eredménnyel zárult ez a párosítás. Két éve Krakkóban nehezen felejthető meccsen épp az ő legyűrésükkel sikerült az elitcsoportba kerülnünk, tavaly ők foszlatták szerte olimpiai reményeinket. Vas János után Gőz Balázs is kidőlt a csütörtöki meccsre.
Tizenkét perc alatt hat játékost szórtak ki a játékvezetők, egyenlő arányban, így nem teljesült Rich Chernomaz magyar kapitány meccsek óta sulykolt óhaja: elkerülni a kiállításokat. A csapatok lövésig is alig jutottak létszámfölényben, Dansereau és Nagy Krisztián azért megkínálta Odrobnyt egy-két lökettel. Odaát Bálizs is fogott néhányat, de őrjítő izgalmat nem tartogatott az első harmad. A hat kapura lövésünk viszont édeskevés volt.
Urbanowicz kapu mellé szálló lövésénél még morzsoltuk a tenyerünket, Zapala hosszúba vágódó suhintásánál búslakodtunk, Malasinski emberhátrányból lőtt góljánál pedig már a fejünket is lehajtottuk, 0-2 oda. Támadásban erőlködtünk, próbálkoztunk, de ha kaput találtunk, Odrobny hárított. Ez a záró harmadra sem módosult, sőt: több alkalommal Bálizsnak kellett mentenie látványos spárgákkal. A játék képe jottányit sem változott, amikor öt a négy ellen támadhatunk. A meccset stílszerűen Hári kiállítása zárta.
A magyar válogatott nagy reményekkel kezdte a vébét, de az ukránverés óta csupa kudarc jut nekünk. Az osztrákok és Dél-Korea ellen 3-1-re kaptunk ki, most 0-2-re. Ilyen támadóhatékonysággal kínosan messze van az elitcsoport. Míg a lengyelek pénteken a feljutásért játszhatnak Ausztriával, mi a becsületünkért Kazahsztán ellen. Mivel szerencsére a kazahok is elverték a házigazdákat, így kiesni biztosan nem fogunk már.
