Bíróság mondta ki, hogy Schumacher nem tud járni

Egy német magazin drágán bűnhődik, hogy ezt merte állítani.

Gabay Balázs
2017. 05. 08. 5:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A napokban több német lap is foglalkozott azzal a hamburgi bírósági ítélettel, melyben kimondják: a Bunte című német magazinnak fizetnie kell egy Michael Schumacherrel kapcsolatos korábbi anyaga miatt. Az újság még 2015 decemberében jelentetett meg cikket arról, hogy a hétszeres világbajnok pilóta, aki 2013 decemberében súlyos, maradandó károsodást eredményező síbalesetet szenvedett, és azóta családi körben gyógyul, újra tud járni. A bíróság arra hivatkozva hozta meg döntését, hogy a német versenyzőről a korábbi hónapok hírei alapján azt lehetett feltételezni, hogy nem tud lábra állni, és mivel nincs bizonyíték rá, hogy ez a helyzet megváltozott volna, a magazinnak bűnhődnie kell.

A Schumacher család 100 ezer eurót akart kicsikarni, végül 50 ezret ítéltek meg nekik, és ezenfelül a bírói eljárás költségeinek kétharmadát is állnia kell a Bunténak.

A család féltve óvja Schumachert a sajtótól, jó ideje nem adnak tájékoztatást állapotáról, és mindenkit arra kérnek, ne is kíváncsiskodjon, hagyja svájci otthonában gyógyulni a legendát. Az orvosok szerint soha nem fog teljesen felépülni fejsérüléséből.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.