Látványos vízi bemutatató, majd fényjáték vezette fel a Duna Aréna avatóeseményét, a férfi vízilabda Bajnokok Ligája hatos döntőjét, melynek csütörtöki negyeddöntőjében a Jug Dubrovnik az Olimpiakosszal, az Eger pedig a Bresciával csapott össze.
Előbbi meccs a 2016-os döntő visszavágója volt. A balkezes nélkül felálló Olimpiakosz képtelen volt tartani a horvát tempót, 7-2 re is vezetett a tavalyi győztes. A kapuban Bijac repkedett, nem hiába volt tavaly a Bajnokok Ligája és az olimpia legjobb kapusa a Jug hálóőre.
Aztán a fordulás után tapsra magukhoz tértek a görögök, és egy 5-0-s rohammal egyenlítettek, ritkán látható feltámadásnak lehettünk szemtanúi. Ebben viszont úgy elfáradtak, hogy már nem jutott erejük a fordításra. A vége 11-8 a Dubrovniknak, mely a Reccóval néz farkasszemet pénteken a legjobb négy között.
A magyar drukkerek fél házat hoztak össze a második negyeddöntőben, 5-6 ezren lehettek a lelátón, a legolcsóbb jegy egyébként 500 forint volt.
Labdaelhozás után Erdélyinek centiken múlt a gólszerzés, Hárainak már nem, 1-0 ide az első számú magyar center góljával. Mitrovic védéssel mutatkozott be, már akinek be kell mutatni az olimpiai, világ- és Európa-bajnok szerb kapust. Kettős emberelőny, Cuckovicot és Hosnyánszkyt is kiszórták, Nora a léc alá paszírozta a labdát (1-1). Visszaúszás közben Cukot is kiküldik. Előnyből Paskovic lőtt újra, Mitrovic kezei között a csúszott a hálóba a labda, 1-2. Hárairól kontrát fújtak, majd az olasz bekk ellen ítéltek, majd újra kontra ezt még eljátszották párszor a sporik, furcsa volt látni mindezt, a meccs után Decker Ádám adott rá magyarázatot nekünk.
Ahogy várható volt, Háraira és Bedőre, a két egri centerre hegyezte ki a támadások zömét az Eger, ennek ellenére Dabrowski Norbert csapata ellen négy, a Brescia ellen nulla kiállítást fújtak a bírók. Az első bresciai kiállítást mindjárt ki is használta Hárai Balázs, gyönyörűen ejtett a hosszúba (2-2).
A második negyed elején szinte minden megmozdulás kontrát ért. Nora második gólja Mitrovic keze alatt surrant be (2-3). Hosnyánszky löketébe belesípoltak, és nem tudtuk lövéssel befejezni az emberfórt, hátul viszont kezdett jól zárni a retesz. Cuckovic előbb kiharcolt, majd gólra váltott egy előnyt, tapadtak a hazaiak (3-3).