Keserédes döntetlent játszottak Nagy Lászlóék az olimpiai bajnokkal

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A magyar férfikézilabda-válogatott 25-25-ös döntetlent játszott Dániával.

MTI
2017. 05. 04. 20:13

A hajrában ismét a mieinknél volt az előny, Balogh Zsolt egy középkezdést követően az üres kapuba talált be. A csapat ötven másodperccel a vége előtt a kétgólos vezetésért támadhatott, de nem járt sikerrel, a dánok egy másodperccel a lefújás előtt hétmétereshez jutottak, amelyet Anders Eggert értékesített, így döntetlennel zárult a rangadó.

A két együttes harminchatodik alkalommal találkozott, tizenkilenc magyar és tizennégy dán siker mellett ez volt a harmadik döntetlen.

„Gratulálok a csapatomnak, mert remekül játszott ezen a nagyszerű mérkőzésen – kezdte értékelését Xavier Sabaté, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. – Hosszú idő után találkoztunk és edzettünk ismét együtt, de az ellenfelünk hasonló cipőben jár, hiszen Nikolaj Jacobsen új csapatot épít, és amint láthattuk, eredményes, jó munkát végez. Elbűvölő volt a védekezésünk és Mikler Roland teljesítménye. Fantasztikus volt ilyen kiváló hangulatban játszani a Papp László aréna történetének első férfikézilabda-meccsén.”

A két csapat vasárnap 20.30-tól Aarhusban ismét megmérkőzik egymással.

Eredmény:
férfi-Európa-bajnoki selejtező, 3. forduló, 1. csoport:
Magyarország–Dánia 25-25 (14-11)
Papp László Budapest Sportaréna, játékvezetők: Santos, Fonseca
Kiállítások: 14, ill. 6 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 5/5

Magyarország: Mikler, Székely (kapusok), Balogh 3, Schuch, Császár 5 (4), Iváncsik, Ligetvári, Győri, Vilovski, Nagy 1, Dzsamáli 7, Bánhidi, Szöllősi, Juhász 1, Bodó 1, Lékai 7. Edző: Xavier Sabaté.

Dánia: Landin N., Moller (kapusok), Kirkelokke, Landin M. 4, Larsen, Eggert 3 (3), Schmidt 1, Zachariassen 1, Svan, Lindberg 4, Mollgaard 1, Sondergaard 4, Toft Hansen, Hansen 3 (2), Olsen 1, Damgaard 3. Edző: Nikolaj Jacobsen.

Szerdán játszották:
Lettország–Hollandia 27-29 (13-15)

Az állás: 1. Dánia 5 pont (90-68), 2. Magyarország 5 (77-68), 3. Hollandia 2, 4. Lettország 0

A csoport első két helyezettje, valamint a hét selejtezőcsoport legjobb harmadikja vehet részt a 2018 januárjában Horvátországban sorra kerülő kontinensviadalon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.