Levegőmeghajtású autók versenye Egerben

48 csapat mérnökhallgatói állnak rajthoz a kétnapos viadalon.

MTI
2017. 05. 05. 6:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A versenyt szervező Aventics Hungary Kft. tájékoztatása szerint a versenyzők normál és szenior kategóriában, három versenyszámban (hosszú távú futam, gyorsulási és ügyességi verseny) mérhetik össze tudásukat, emellett az összesítésben legjobb járművet, valamint a legeredetibb konstrukciót és projektelképzelést is díjazzák.

A verseny megszervezésével a cég eredetileg a felsőoktatási intézmények és a pneumatikus technológia képviselői közti kapcsolatot akarta megteremteni, így merült föl a pneumatikus hajtású jármű (pneumobil) gondolata. Az első verseny még tíz hazai egyetem tizenhat csapatának részvételével zajlott, a 2008-as megmérettetésen az egyetemisták kockázat nélkül próbálhatták ki magukat mérnökként. Mostanra a futamon való részvételt már a munkáltatók is értékes gyakorlatnak, munkatapasztalatnak tekintik – írták.

A projektalapú munkát tavaly vezették be a szervezők, így a teljes felkészülést ennek megfelelően kell menedzselniük a résztvevőknek, ráadásul az előkészületi szakaszban a korábbinál összetettebb feladat várt rájuk: pályázatuknak időtervet, költségvetést és teljes projektleírást is tartalmaznia kell – olvasható a közleményben.

A versenyszabályzat szigorodása miatt idén versenyeznek utoljára a quad kialakítású pneumobilok. A járművek sebességének folyamatos növekedése miatt ugyanis szükségessé vált, hogy a későbbiekben csak a sofőrök számára is biztonságos járművek indulhassanak – jelezte az Aventics Hungary Kft.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.