Az alabamai Roland Yearwood a hegyen halt meg vasárnap, de halálának körülményeiről még nem sikerült tájékozódni – mondta Murari Sharma, a katmandui székhelyű Everest Parivar expedíciós iroda munkatársa – írja az MTI.
A Himalayan Times beszámolója szerint az 51 éves amerikai orvosnak két lánya van. Két serpát küldtek az alaptáborból a helyszínre, hogy megerősítsék a hírt.
Yearwood az Everesten elhunyt harmadik halálos áldozat az idei tavaszi mászószezonban, amely márciusban kezdődött, és a hónap végéig tart.
Az indiai mászó, Ravi Kamar a hegyről lefelé vezető úton lett rosszul, és nem sikerült eljutnia a legközelebbi táborig, az őt kísérő nepáli serpa viszont elérte a 8000 méteren fekvő tábort. A serpa szintén rossz állapotban érkezett meg, fagyási sérülései vannak, és oxigénpalack segítségével lélegzik.
Három serpából álló mentőcsapat repült helikopterrel a kettes számú táborba, ahonnan felfelé indulnak a hegyre, hogy megkeressék az eltűnt mászót. A hírek szerint Kamar és vezetője szombat délután 1 óra 30 perckor érték el a 8848 méter magas csúcsot, ami késői időpontnak számít, és már alig találkoztak hegymászókkal, amikor elindultak lefelé.
A Nepáli Idegenforgalmi Hivatal az idén 371 mászási engedélyt adott ki, ami rekordnak számít, de az idén azért érkezett különösen sok hegymászó, mert 2014-ben és 2015-ben nem volt alkalmuk megmászni a csúcsot.
A 2015-ös szezont derékba törte, hogy 19 mászó lelte halálát és 61 sérült meg egy lavina miatt az alaptáborban, amelyet egy erős földrengés indított el. 2014-ben pedig egy lavina 16 serpa vezető halálát okozta.
Azoknak a mászóknak, akik érvényes engedéllyel bírtak a 2014-es szezonra, 2019-ig ingyen meghosszabbították az engedélyét, a 2015-ös szezonra váltott engedélyek azonban már csak az idén érvényesek. Az engedélyt a Nepáli Idegenforgalmi Hivatal adja ki, és fejenként 11 ezer dollárt kér érte.
A BBC News vasárnap közölt értesülése szerint egy brit hegymászó, Tim Mosedale, aki május 16-án ért a csúcsra, megerősítette, hogy a Mount Everest egyik sziklaképződménye, a híres Hillary-lépcső a 2015-ös földrengés következtében leomlott. 2016-ban az Amerikai Himalája Alapítvány fotóin már észrevehető volt, hogy a szikla formája megváltozott, ám mivel hó borította, eddig nem volt bizonyos, hogy mi történt vele. „Ez már hivatalos – nincs többé Hillary-lépcső” – írta most a Facebookon Mosedale. A 12 méter magas, csaknem függőleges sziklát Edmund Hillaryról nevezték el, aki 1953-ban elsőként mászta meg.