Jövőre az idénre tervezettnél is többet, 237 milliárd forintot szán sporttámogatásra a kormány, noha 2010-ben még csak 66,8 milliárd forintot költöttek erre a célra – írja a 24.hu a jövő évi költségvetés számai, valamint a 2010-es teljesítés alapján.
A portál megjegyzi, a növekedés nem rögtön a Fidesz hatalomra jutásakor kezdődött: az első nagyobb ugrás 2013-ban volt, 2014-ben már 158,2 milliárd ment a sportra, azóta pedig nagyjából egyenletes a növekedés évről évre.
A 24.hu szerint a legnagyobb tétel jövőre a Puskás-stadion építése lesz, erre 65,8 milliárd forintot különített el a kormány – pontosan annyit, amennyit hat-hét éve még a teljes hazai sportélet kapott. A stadion összköltsége nettó 140, bruttó 190 milliárd lesz.
Korábban megírtuk, hogy a taorendszer bevezetése óta összesen 415 milliárd forinttal gyarapodtak a sportszervezetek.
A sport messze a legkiváltságosabb terület az Orbán-kormány számára, hasonló növekedésnek egyetlen más ágazat sem örülhetett. Az oktatásra fordított pénz például a 2010-es 2071 milliárd forint után az idén 2177 milliárd lesz – ez ötszázalékos, az inflációt sem követő növekedés –, jövőre pedig 2342 milliárdot áldoznak rá. Még az egészségügyre fordított támogatás is csak 25 százalékkal nő.