Városligeti felújítás ide vagy oda, a futók továbbra is birtokban tartják – tömegsporteseményeiken keresztül – a ligetet. Most vasárnap, május 21-én a hölgyeké lesz a főszerep, 10 órakor ők adnak egymásnak futórandevút a napozóréten.
Mint a szervező Budapest Sportirodától megtudtuk, már a 22. Női Futógála jön a hétvégén, és ha a tendenciából indulunk ki, körülbelül ugyanannyian vagy még többen az idén is kilátogatnak, mint tavaly – több mint tízezren a szebbik nem képviselői közül.
A rendezvény „árnyékába” férfiakat is várnak, a családi futás és a háromfős váltók nevezői között korlátozott számban és módon az urak is tiszteletüket tehetik, de minden csapatban legalább egy tag nő kell hogy legyen.
Az előzetesen kiadott program szerint 10 órakor a 2,1 kilométeres iskolai futam kezdődik, majd 10.45-kor az egyéni futam jön ugyanezen a távon. 10.50-kor a gyaloglók jönnek 2,1 kilométeren, 11.50-kor pedig a „szigetkörösök”, vagyis az 5 kilométeres futók jönnek. 13 órakor jönnek a váltózók (3×1,5 km), 14-kor pedig a 700 méteres családi futás résztvevői. A versenyek királynője az idén is a 10 kilométeres megméretés lesz 14.30-as kezdettel, ami párban is teljesíthető, 4 és 6 kilométeres szakaszra bontva.
Vizuális típusú olvasóink kedvéért ITT tekinthetők meg az útvonalak, a helyszín rajza pedig ITT.
Minden egyéb információ a Futanet oldalán érhető el.
Forgalmi változások is lesznek, ezeket ITT lehet megtekinteni.