A csillárokról és kivetítőről is nézték a kosárdöntőt, ünnepelt Fehérvár

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A mindent eldöntő 5. meccset hatalmas érdeklődés követte a városban, végül sikerült a Falcót legyőzni.

Arday Attila
2017. 06. 19. 6:22

nekünk minden bejött, a látogatóknak semmi.

Taylor sem rontott, küzdött, nem adta fel, de nem tudott húszon belülre kerülni a Szombathely. Aztán Váradi hármasával közelített a vendég, de Mohammed jóvoltából ismét távolodtunk, majd Govens pillanatai következtek, a harmadik negyedet 62-44-es fehérvári vezetéssel zárták a felek. Lóránt előzőleg betalált közelről, a center videózást kért, a bírók meg is tekintették a jelenetsort, majd úgy határoztak, a kosár érvénytelen, lévén a dudaszó után esett.

A záró etapot Lester Medford közeli pontjai vezették fel, Mohammed válaszolt, azonban Váradi mesteri triplájával 64-51-re jött a vendég. Mielőtt nagyon belelkesedett volna a szombathelyi szurkolótábor, Keller Ákos zsákolt, Shepard ziccert dobott, Sekulovic időt kért. Taylor betörés után szerzett pontokat, ismét húszpontos lett a differencia. Váradi szorgoskodott a palánk alatt, aztán Zigeranovic is. Govens látványos hármasa nyomán, öt perccel a vége előtt, 71-60-ra zárkózott a Falco, Dzunic érthetően időt kért. Lóránt ziccert dobott, azonban Pustahvar távoli pontjaival araszoltak előre a sárga-feketék, sőt, Govens révén tízen belülre érkeztek, 75-67. Lóránt Péter kipontozódott, Govens betalált, Dzunic megint időt kért. Zigeranovic, a center dobott kintről, sikertelenül, Taylor büntetőit beszórta, Edwards lepattanót szedett, 78-71-re nyert, és 2013 után ismét az Alba Fehérvár.

A lefújás után az éremosztó ceremónia, majd hatalmas ünneplés kezdődött. Előbb a csarnokban, majd a csarnokon kívül,

aztán a városháza előtti téren ünnepelték a győzteseket.

A két edző így nyilatkozata az Nso.hu alapján: 

– Megérdemelten nyertük meg a meccset és a párharcot is. Nagyon erős ellenféllel találkoztunk a döntőben, a Falco bizonyította, nem véletlenül jutott idáig. Minden elismerésem a játékosaimnak, mert nemcsak a rájátszásban voltunk a legjobbak, végig mi vezettünk az évadban. Mi szereztük a legtöbb győzelmet, megnyertük az alapszakaszt, megnyertük a középszakaszt és most a bajnoki címet is, mert a finálé ötödik mérkőzésén is mi voltunk a jobbak. (Dzunics Braniszlav)

– Sajnos az első félidőben rettentő gyengén játszottunk, a dobószázalékunk nagyon rossz volt. Aztán sikerült visszajönnünk a mérkőzésbe, majdnem egyenlítettünk – ezzel megmutattuk, mit tudunk –, de megérdemelten nyert az Alba. (Szrecsko Szekulovics)

Eredmény, döntő, 5. mérkőzés:
Alba Fehérvár–Falco KC Szombathely 78-71 (14-8, 25-16, 23-20, 16-27)
a legjobb dobók: Shepard 18, Mohammed 15, Edwards 13, Taylor 10, illetve Govens 20, Váradi 12, Zigeranovic 11, Medford 10

A párharc végeredménye: 3-2, a Fehérvár javára.

A végeredmény:
1. Alba Fehérvár
2. Falco KC Szombathely
3. Zalakerámia ZTE KK
4. Egis Körmend
5. Szolnoki Olaj KK
6. PVSK-PannonPower
7. Kaposvári KK
8. KTE-Duna Aszfalt
9. Naturtex-SZTE-Szedeák
10. Sopron KC
11. Atomerőmű SE
12. JP Auto – Jászberény KSE
13. Vasas Budapest
14. MAFC

Az elmúlt tíz év bajnokai:
2008: Falco-SZOVA KC Szombathely
2009: Atomerőmű SE
2010: Zalakerámia-ZTE KK
2011: Szolnoki Olaj KK
2012: Szolnoki Olaj KK
2013: Alba Fehérvár
2014: Szolnoki Olaj KK
2015: Szolnoki Olaj KK
2016: Szolnoki Olaj KK
2017: Alba Fehérvár

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.