Amikor csak egy magyar van az ellenfélnél, és még a közönség is őt szidja

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A bírók és a szombathelyiek sem felejtették el a viharos fehérvári csatát, a pályán a Falco visszavágott.

Arday Attila
2017. 06. 16. 18:30

ő nem is nagyon tudott játékba lendülni. Csapatából pedig hiányzott egy olyan vezér, aki magával húzta volna a többieket, nem is tudott tíz pontnál közelebb kerülni ellenfeléhez az Alba, miközben a Falcónál egyre többet mutatott Tóth Norbert is, centerként. Hasznosan és elegánsan kosárlabdázott, az egyik testcselét a közönség felmorajlása kísérte és dicsérte, nem is hibázott utána a dobásnál. Három negyed után 59-47-re vezetett csapata.

A helyiek nagy örömére az utolsó negyedben Lóránt ellen is ítéltek egy szándékos faultot. Néhány perccel a vége előtt érezni lehetett, a fehérvári lelkek már a mindent eldöntő vasárnapi csatára készülnek (amelynek házigazdái lesznek), fieszta hangulat alakult ki a Savaria Arénában, ezrek énekeltek a sárgalábú cinegéről, a pályán pedig a sárgák 82-69-re győztek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.