Azt nem lehet mondani, hogy a Formula 1 nagyurai nem törekednek arra, hogy közelebb hozzák a sportágat az emberekhez. Monte-Carlo után ugyanis tavaly Azerbajdzsán is úgyszólván tüzet nyitott az emberek figyelmének felkeltésére. Persze vannak, akik tűzijátékot látnak, és vannak áldozatok is: a sok millió televíziónéző különleges látványban részesül a Bakui Nagydíjat követve, több kameraállás is a Kaszpi-tenger partján álló főváros egy-egy muskátlis erkélyén van elhelyezve – persze cseppet sem ilyen virágos a helyzet azon városlakók számára, akik haladnának előre a bakui „Kiskörúton”, és egyszer csak egy hatalmas jogi és biztonsági határzárba (bocsánat: áthatolhatatlan vaskerítésbe) botlanak.
A tenger szintje alatt 24 méterrel elhelyezkedő, 6006 méter hosszú aszfaltcsíkon rendezett viadal tavaly még Európa-nagydíj néven szerepelt. A legkeletibb európai főváros jövőre is a saját nevén tartja a nagydíjat, a napokban ugyanis véglegessé vált a 2018-as F1-es versenynaptár. Egy közvetlenebb változás is történt a közelmúltban: a finn Kimi Räikkönen és mások kezdeményezésére megváltoztatták a kék zászlós szabályt, a pályán lassabban haladó, lekörözésre váró versenyzőknek már akkor le kell húzódni az ideális ívről, ha üldözőjük 1,2 másodperces „lőtávba” ér. Korábban ez az idő 1 másodperc volt, az élpilóták pedig 1,5 másodperces időt szerettek volna kiharcolni a vezetésnél.
Mint minden „rendes” utcai pályának, az azerinek is fontos tulajdonsága, hogy egy-egy pilótahiba az edzés, illetve a futam időleges berekesztésével jár. Ilyet már a pénteki első szabadedzésen is produkált a mexikói Sergio Pérez (Force India), aki egy apró kanyarkombinációt akart kisimítani, csakhogy a jellegzetesen zöld Heineken-falat nem véletlenül helyezték el ott, ahol Ilyeneket a hétvégén is nyilvánvalóan hozhat az élet, a Formula 1 szerelmesei pedig elnézően mosolyoghatnak a zöldfülű versenyrendező azerbajdzsániak teszetoszáskodásain – Pérez összetört autójáért egy vinnyogó markoló és egy utánfutós kamion is a pályára gördült, majd egymással „házi versenyt” vívva próbálták lehordani a roncsokat az aszfaltcsíkról, általános derültségtől kísérve. (A markoló nyert.)