A 25 éves játékos annak köszönhetően ugrott 29 helyet előre, hogy vasárnap megnyerte az észak-angliai Ilkley-ben rendezett, 127 ezer euró (39 millió forint) összdíjazású füves pályás versenyt. Ezzel begyűjtötte negyedik challenger-tornagyőzelmét, és egyben szabad kártyához jutott a jövő héten elrajtoló wimbledoni bajnokságra.
„Az év elején nem gondoltam volna, hogy közel kerülök a top 100-hoz, most pedig majdnem azon belül vagyok. Egész pályafutásom során a legjobb 100 volt a célom, végre át akarom lépni a küszöböt” – szögezte le az ATP honlapján a nyíregyházi teniszező, hozzátéve, nagyszerű hónapon és tornán van túl, s remekül érezte magát Ilkley-ben.
„Minden borításon tud érvényesülni a játékom, salakon és füvön is otthon érzem magam. Utóbbit már csak azért is szeretem, mert hét éve juniorként megnyertem a Wimbledont” – jelentette ki Fucsovics, aki négyórás vonatozás után már Londonban van, és készül az év harmadik Grand Slam-viadalára.
Fucsovics eddig egyszer, a tavalyi US Openen szerepelhetett GS-torna főtábláján. A legutóbbi magyar főtáblás Wimbledonban éppen edzője, Sávolt Attila volt 2002-ben, akinek akkor az első forduló jelentette a végállomást.
Babos Tímea négy helyet rontva a 42. a női teniszezők legfrissebb világranglistáján. A magyar játékos a múlt héten Mallorcán és Eastbourne-ben is az első fordulóban kiesett, utóbbi volt sorozatban a hetedik nyitókörös búcsúja. A top 200 másik magyarja, a wimbledoni selejtezőre készülő Gálfi Dalma jelenleg a 138. a WTA-rangsorban. A kétszeres wimbledoni bajnok Petra Kvitova birminghami tornagyőzelmével visszatért a top 15-be.