Azt írják, a megalapozott gyanú szerint 2017-ben több kézilabda-mérkőzés eredményének befolyásolása érdekében anyagi ellenszolgáltatásra, illetve a másik részről ennek a jogtalan előnynek az elfogadására került sor.
A Budapesti Nyomozó Ügyészség eljáró ügyészei szerdán több helyszínen is házkutatást tartottak, amelynek eredményeként okiratokat és egyéb tárgyi bizonyítékokat foglaltak le. Ezt követően a nyomozó ügyészek hat személyt állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként vesztegetés, illetve vesztegetés elfogadása bűntettének megalapozott gyanúja miatt. A nyomozás jelenlegi határideje 2017. július 23., ami azonban meghosszabbítható, a gyanúsítottak szabadlábon védekeznek – közölték.
Mint megírtuk, szerdán házkutatást tartottak a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) egyik irodájában. Az MKSZ úgy fogalmazott: „az intézkedés oka, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján vesztegetés és vesztegetés elfogadása bűntettének gyanúja merült fel”.
„A kézilabdában régóta közszájon forgó szóbeszéd szerint egyes, jellemzően a kieséstől fenyegetett klubok kérésére a játékvezetők alkalmanként befolyásolhatták a mérkőzések végkimenetelét” – olvasható a közleményben.
Az ügyet Kocsis Máté, a szövetség elnöke (és a VIII. kerület fideszes polgármestere) jelezte a hatóságoknak. A közleményben azt írják: a nyomozás eredményének függvényében az ügynek személyi és egyéb konzekvenciái is lehetnek, mindaddig azonban, amíg ennek az ellenkezője bizonyítást nem nyer, az MKSZ vélelmezi az eljárás alá vont személyek ártatlanságát.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!