Az elvégzett nyomozati cselekményeket követően bűncselekmény hiányában elutasították a Tóth Ramón ellen tett feljelentést – közölte a rendőrség a Magyar Úszó Szövetséggel.
A MÚSZ elnöke 2017. április 1-jén vizsgáló bizottságot állított fel. Az eljárás során – szorosan együttműködve a Budapesti Rendőrfőkapitányság gyermek- és ifjúságvédelmi osztályával, valamint személyes meghallgatásokat tartva – a szövetség közleménye szerint az alábbi megállapításokat tették:
Az MÚSZ elnöke által felkért vizsgálóbizottság és a úszószövetség elnöksége felhívja minden, a sportoló gyermekekkel kapcsolatban álló szakember figyelmét az ENSZ gyermekjogi egyezményében megfogalmazott, a sportoló gyermekeket is megillető jogokra és az erőszak minden formájának tilalmára – teszik hozzá.