Kiss Péternek, a Handnews.fr újságírójának adott interjút Xavier Sabaté, az anyag a Hétméteres.comon jelent meg. A Telekom Veszprém korábbi vezetőedzője, aki a szezon végén távozott a klubtól, több bajnokságot, Bajnokok Ligája-ezüst és -bronzérmet szerzett a bakonyiakkal. A válogatottnak vasárnap int búcsút.
Sabatét akkor nevezték ki – ideiglenesen – vezetőedzőnek, amikor Carlos Ortegától elköszöntek Veszprémben 2015-ben, bizonyítási lehetőséget kapott a korábbi másodedző. Ortega elküldéséről Sabaté annyit mondott: senki sem értette azt a döntést. A kezdeti időszakról azt mesélte, hogy voltak, akik nem bíztak benne a klubnál, de neki elég volt, hogy a játékosok hisznek benne. Idén szurkolói kezdeményezés is indult a lemondásáért, mikor a csapat sorra kapott ki a Bajnokok Ligájában.
A kilencgólos vezetésről elbukott tavalyi BL-döntőről úgy fogalmazott, hogy semmilyen előjele nem volt az összeomlásnak, ő annyiban hibázhatott, hogy nem játszatta Chema Rodríguezt.
Sabaté kitért rá, hogy tavaly nyáron leült a vezetőkkel, és jelezte, a magyar bajnokság, a SEHA-liga és a Bajnokok Ligája jelentette hatalmas terhelés miatt véleménye szerint lesznek meccsek, amelyeket feltehetőleg el fognak veszíteni. Vagyis utalt rá, egy ilyen kerettel nem lehet ennyi sorozatban folyamatosan győzni. És bár tudta, hogy a Veszprémnek mindig nyernie kell, ezt nem tudta garantálni. Már akkor sejtette, hogy az eredménykényszer miatt sok szurkoló a fejét fogja követelni, amennyiben nem nyer mindenhol a csapattal, és emiatt idén távoznia kell majd a klubtól. Ráadásul, mint mondja, alig volt beleszólása abba, kiket igazoljon le a Veszprém.
„A játékosállományt nem én választottam meg, nem igazolhattam le azokat, akiket akartam. Egy-két kivételtől eltekintve nem volt beleszólásom az igazolásokba, ez a sportigazgató reszortja volt. Ő gyakorlatilag tényként közölte velem az érkezők névsorát.
Ekkor, úgy gondolom, nem tiszteltek úgy, mint egy profit, és nem tisztelték a szerződésemet sem. A kontraktusom szerint én vagyok a döntéshozó, nekem kellene megmondanom, hogy milyen játékosokat igazolunk le, természetesen a költségvetéshez igazodva.”