„Niki néni, lefröcsköltek!” – panaszkodik egy kisfiú a medence szélén. „Hány éves vagy?” – kérdez vissza Niki néni. „Tizenhárom” – jön a válasz. „Akkor miért árulkodsz?” – üti le az ügyet egy újabb kérdéssel az úszásoktató. Harsány hangja is tekintélyt parancsoló, máskor meg elég egy irgumburgum és felemelt mutatóujj, a csemeték máris abbahagyják egymás püfölését az úszódeszkával.
Szepesi Nikolett tegnapi látogatásunkkor eleinte a medence szélén állva, majd a vízben – szájában a síppal – instruálja az apró gyermekeket, akik a Bókay-KSI Vízilabda-egyesület tagjaiként és a Póló Nyár 2017 program résztvevőiként „nyaralnak” heti turnusokban az Újlak uszodában.
– A teljesen kezdőket tanítom úszni, a vízilabdázóknak a stílusjavításban segítek, például a mellúszólábtempójuk fejlesztésében, ami fontos a taposáshoz – meséli a parton, ahol megtudjuk azt is, hogy nyolc éve ott van az egyik budapesti úszóegyesületnél nyaranta, második éve oktat úszást a Bókay-KSI-nél, de OKJ-s edzői végzettsége is van, valamint korábban óvónőként is dolgozott a Vízimanók Úszóóvodában. Amellett, hogy kétszeres olimpiai résztvevő (Athén, Peking), 2008-ban pedig Európa-bajnoki bronzérmet szerzett 200 méteres hátúszásban.
A nagyközönség előtt azonban nem sporteredményei hozták meg neki a hírnevet. Visszavonulása után, 2013-ban jelent meg az Én, a szexmániás című könyv, jókora botrányokat robbantott ki abban az időben, hogy egy olimpiai bajnok sportvezetővel, illetve a vízilabda-válogatott egyik sztárjával töltött egyéjszakás kalandját is részletesen leírta. Az akkori életvitelét tekintve joggal merülhet fel a kérdés, ki vinné olyan oktatóhoz a gyermekét, aki nem épp erkölcsi példaképként ismert. Szepesi Nikolett mégis azt állítja, a szülők elfogadják, a kisgyerekek pedig nem ismerik a múltját. A kamasz vízilabdázók azonban igen: – Épp a minap kérdezte az egyik nagyobb fiú, hogy lehet-e kapni a könyvemet.
Azt válaszoltam neki, hogy inkább a kötelező olvasmányokat vegye kézbe!
Nem titkolja, a könyv és a médiaszereplések miatt sokszor felismerik az utcán vagy egy bevásárlóközpontban, de soha nem kapott negatív megjegyzést. – Kommentekben igen, a számítógép mögött mindenki nagyon erős – mondja, s azt is elismeri, általánosságban inkább botránykönyvíróként azonosítják, az úszósportban elért eredményei háttérbe szorulnak.