„Ha megnézzük az ellenfelünk erejét, európai tapasztalatát, azt, hogy rendszeres résztvevők az elmúlt években a nemzetközi porodon, sőt a csoportkörben is jártak már, azt, hogy hozzászoktak a szerda-szombat ritmushoz, az utazásokhoz, mi pedig nem, akkor az, hogy kiejtenénk ezt a csapatot, igenis felérne egy csodával” – mondta Erik van der Meer, a Honvéd új vezetőedzője az izraeli Hapoel Beer-Sheva elleni július 12-i és 19-i Bajnokok Ligája-párharc kapcsán.
A Csakfoci.hu-nak adott interjújában a június közepén bemutatott holland szakvezető elmondta, pásztázzák a piacot, de szeretnék egyben tartani a bajnoki címet szerző csapatot. Állítása szerint az egyik kulcsembert, Davide Lanzafamét nem kellett győzködni, nem is volt kérdés, hogy marad. „Mindenki tudja a Honvédnál, milyen fontos játékosa ő a csapatnak, hogy milyen fontos az, hogy itt marad. Szerintem nagyon jól érzi magát Kispesten, így fel sem merült igazán, hogy távozzon.”
Érdekesség, hogy egyik első intézkedéseként megcseréltette a hazai és a vendégkispadot a Bozsik Stadionban, hogy a partjelző ne előtte takarja majd a kilátást. „Szeretek a kispad előtt állni vagy mozogni a meccseken, abban pedig zavaró lett volna a partjelző személye. Így viszont nem találkozunk majd, legyen az a vendégedző problémája ”