Míg junior úszóink sikert sikerre halmoztak az izraeli Netányában a múlt heti junior Európa-bajnokságon – 11 arannyal közvetlenül Oroszországot követve a másodikok lettünk az éremtáblázaton –, a felnőtt mezőnyben Hosszú Katinka sem pihent, a francia nyílt úszóbajnokságon állt rajthoz Chartres-ban szombaton és vasárnap.
A hétvége első napján 200 vegyesen és 200 háton versenyzett, mindkét számot nyerte, vasárnap pedig saját tavalyi versenycsúcsát megdöntve nyerte a 400 vegyest, és bár 200 pillangón is döntőbe jutott, azt „eldobva” nyolcadik lett a fináléban.
A versenyről beszámoló Facebook-posztjaiból kiderül, nem elégedetlen az időeredményekkel, de még mindig van mit kijavítania a világbajnokságig, amelyre napokon belül bejelenti, melyik számokat választja. Azt már korábban elárulta, 200 és 400 vegyesen mindenképpen elindul.
Rövid éjszaka után hétfő reggel landolt Budapesten.