A heti nyerőszám a 27. Na nem a lottón, hanem a magyar labdarúgó-bajnokság első osztályában. Ennyi gól született ugyanis a nyolcadik felvonásban. A forduló több izgalmas mérkőzést is hozott.
A tavalyi bajnokság bronzérmese, a Vasas hiába vezetett kétszer is, a 72. percben történt kiállítás után a Ferencváros érvényesítette emberfölényét, s 1-2-ről négy gólt szerezve – még azonos létszámnál egyenlítve – a maga javára fordította a találkozót, 5-2-re nyerve. A zöld-fehér együttes vezetőedzője, Thomas Doll a lefújás után elégedetten nyilatkozott. „Megtaláltuk azt az utat, amelyet kerestünk, s bár még vannak olyanok, akiktől több kell, alapvetően megmutattuk, mire képes ez a csapat” – mondta a Nemzeti Sport szerint a sajtótájékoztatón.
A fogadóirodáknál a Videoton pályázik a bajnoki elsőségre a legnagyobb eséllyel, de szintén megküzdött a maga három pontjáért. Sopronban a félidőre még egygólos hátránnyal vonult be, aztán Lazovic, Pátkai és Scepovic találataival 3-1-re nyert az albérletben játszó Haladás ellen.